A  Wham! több mint négy évtizeddel ezelőtt, a mai napon, 1989. december 2-án dobta piacra a „Last Christmas” című kislemezét, amelyről valószínűleg nem sejtették, hogy igazi karácsonyi klasszikussá válik. Már csak azért sem, mert a dalnak nem sikerült megszereznie az első helyet a duó hazájának slágerlistáján.

A “Last Christmas” ötlete még 1983 karácsonyán, szülei házában fogalmazódott meg George Michael fejében, amikor Andrew Ridgeley-vel meglátogatták őket. A dalt még ott, egykori gyerekszobájában kezdte írni. Természetesen azonnal megmutatta Andrew-nak is  a dal intróját és refrénjét, amit Ridgeley évekkel később, egy interjúban “csodás pillanatnak” nevezett.

A dalt 1984 augusztusában rögzítették a londoni Advision Stúdióban, amit George Michael karácsonyi díszbe borított, hogy megteremtse a hangulatot a téli dal felvételéhez, amelynél ő maga játszotta fel az összes hangszeres részt is.

Érdekes módon, a Last Christmas nem lett listavezető a megjelenése évében, „csak” a második helyig jutott a brit slágerlistán, amelyet a Band Aid „Do they know it’s Christmas” című dala vezetett 1984. decemberében.

A karácsonyi klasszikus azóta már többször vezette az Egyesült Királyság hivatalos slágerlistáját -ám meglepő módon először 36 évvel a megjelenését követően, 2021 elején állt a lista élére, majd 2022 decemberében és 2023 januárjában is volt #1.
Ezzel a “Last Christmas” rekordot állított fel, hiszen a leghosszabb időn belül vezeti többször is a slágerlistákat.

Tavaly decemberig “Last Christmas” több mint 1,93 millió példányban kelt el – beleértve a fizikai példányok eladását és a letöltéseket is.

📷 Getty Images

2025.12.03. 12:00

Ez a Wham! klasszikusának negyvenegyedik, de biztosan nem utolsó karácsonya

2025.12.03. 10:00

Gyomból az év fája címig jutott a kecskefűz

2025.12.03. 08:00

A Radiohead megdöntötte a Metallica rekordját

2025.12.02. 14:00

Mariah Carey és a Boyz II Men harminc évvel ezelőtt történelmet írtak

2025.12.02. 12:00

Negyvenkét éves minden idők egyik legikonikusabb klipje

2025.12.02. 10:00

A Guns N’ Roses rajongóknak már karácsony van

2025.12.02. 08:00

Harmincöt éves a dal, amely megváltoztatta The Edge életét

2025.12.01. 18:45

Elment Kálloy Molnár Péter

2025.12.01. 14:00

A magyar zenéket (is) ünneplik jövőre Zamárdiban

2025.12.01. 12:00

Mesekönyvekkel fizethetünk több cukrászdában

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő