A NASA bemutatta azt a hivatalos zenei lejátszási listát, amely az  Artemis II  űrhajósainak ébresztésére szolgált, rajta olyan előadók dalaival, mint a Queen, David Bowie, John Legend és André 3000.

A tíznapos küldetés április 1-jén indult, és négy űrhajós vett részt benne, akik megkerülték a Holdat, majd visszatérnek a Földre. Ez az első olyan küldetés, több mint ötven év után, amelyben emberek is részt vesznek, amely lehetőséget biztosít a legénység számára, hogy a Hold olyan területeit is tanulmányozza, amelyeket eddig nem figyelhettek meg közvetlen közelről.

Április 4-én csak annyi derült ki, hogy Pink Pony Club, Chappell Roan slágere az egyik ébresztő dalként szolgált az űrhajósok számára. Most pedig a a NASA közzétette a küldetés során eddig használt teljes lejátszási listát is.

Az „Artemis II Wake-Up Songs” című lista a Sleepyhead című dallal indul, a Young & Sicktől, majd a Green Light következik John Legend és André 3000 előadásában.

A további dalok az közt van az In A Daydream a  Freddy Jones Bandtől, a Working Class Heroes –CeeLo Greentől,  a Good Morning című dal  Mandisa előadásában, a Tokyo Drifting amelyet a  Glass Animals és Denzel Curry ad elő,  valamint a Queen és David Bowie közös klasszikusa,  Under Pressure.

„Kértétek, hát íme – az Artemis II hivatalos ébresztődalainak lejátszási listája” – írta a NASA az Instagramon. „Minden egyes dalt a legénység választott, folytatva egy több mint ötven éve kezdődött hagyományt.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASA (@nasa) által megosztott bejegyzés

Mivel a lista közzététele és  küldetés befejezése – vagyis az űrhajósok mai visszatérése között – még volt egy nap, valószínűleg a playlist újabb előadókkal is bővült.

A zenészek is lelkesen reagáltak a hírre. A Young & Sick így nyilatkozott: „Nagyon köszönöm, hogy beválasztottatok! Az életem soha nem lesz már ugyanaz.”

A Glass Animals tagjai hozzátették: „Ez a legmenőbb dolog, ami valaha történt velünk.” Denzel Curry pedig tréfásan megjegyezte az X-en (korábban Twitter), hogy immár ő „az első rapper, akinek a zenéje az űrben szólt”.

A küldetés élő közvetítése során a parancsnok, Reid Wiseman mosolyogva említette meg, hogy a Chappell Roan slágere, a „Pink Pony Club” lejátszása mindössze egy perc után megszakadt a jel elvesztése miatt: „Mindannyian izgatottan vártuk a refrént” – mondta, mire a földi irányítás azt válaszolta, hogy „legközelebb újra megpróbálják”.

Az Artemis II ma este, helyi idő szerint 17 órakor tér vissza a Földre.

📷NASA via Getty Images

2026.04.10. 12:00

Sia beleegyezett, hogy tartásdíjat fizessen volt férjének

2026.04.10. 10:00

Huszonöt éve imádjuk Alicia Keys zenéjét

2026.04.10. 08:00

Beválogatták Nemes László első francia nyelvű filmjét a hivatalos Cannes-i versenyprogramba

2026.04.09. 12:00

Új Lady Gaga-dal kíséri „Az ördög Pradát visel 2” legújabb előzetesét

2026.04.09. 10:00

Celine Dion nagyvonalúan tér vissza

2026.04.09. 08:00

Vérrel és verítékkel készült a Michael Jackson életrajzi film

2026.04.08. 16:00

Kurt Cobain halála: egy korszak tragikus lezárása

2026.04.08. 12:00

Két évre előre tudható az Oscar-gálák időpontja

2026.04.08. 10:00

Steven Spielberg hatalmas traumát boncolgat legújabb filmjében

2026.04.07. 16:00

Robbie Williams lánya apja zenei nyomdokaiba léphet

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő