A mozis nyár májustól kezdődik, nem úgy, mint a naptári nyár. A Magyar Filmadatbázis január óta szondázza a nézők érdeklődését. Ez alapján a Jurassic World vezeti a TOP 10-es listát. A Mission: Impossible áll a második helyen és dobogós a 28 évvel később. Negyedik a Superman, amit a Mennydörgők* követ. A legtöbb film ismert széria vagy újragondolt klasszikus. A képregényfilmek továbbra is meghatározóak és a családi mozik is erősen jelen vannak a várakozási listán.

A sorrendet a mafab.hu az alapján állította össze, hogy január óta a hazai nézők mely címekre kerestek rá a legtöbben. A tíz legnépszerűbb film adja ki a 100 %-ot. Ennek tükrében 21%-kal a július 3-án a mozikba kerülő Jurassic World: Újjászületés vezeti a listát. A sorozat hetedik részében Zora Bennett (Scarlett Johansson) megbízást kap, hogy csapatával egy szupertitkos küldetés keretében génmintát szerezzen a világ három leghatalmasabb dinoszauruszából. Eközben szemtől szemben találják magukat egy sokkoló felfedezéssel, amit évtizedek óta eltitkoltak a világ elől…

A második helyen 16%-kal a május 22-én debütáló a Mission: Impossible – A végső leszámolás áll. A nagyszabású akcióthriller-sorozat legújabb fejezetében az Entitás immáron a világ atomhatalmai nukleáris arzenáljának irányítását készül átvenni. Feszültségben, elképesztő látványosságokban, akcióban és humorban ezúttal sem lesz hiány!

12%-kal bronzérmes a 28 évvel később című angol-amerikai horror, melyben Ralph Fiennes, Aaron Taylor-Johnson és Jodie Comer is feltűnik. A június 19-én bemutatandó folytatásban olyan mutációk bukkannak fel, amelyek már nemcsak a fertőzötteket, hanem az egészségeseket is átalakították.

A TOP 10-es lista negyedik helyén 10%-kal a július 10-én debütáló Superman áll. A DC szuperhősfilmje Superman fiatalkori éveire fókuszál a stúdió társelnöke, James Gunn rendezésében.

A május 1 óta látható a Mennydörgők* végzett az ötödik helyen 9,5%-kal. Marvel eposzban egy szokatlan antihős-csapat egy küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni. Képesek lesznek-e időben egységbe verődni és megváltásra lelni, vagy inkább elpusztítják egymást?

Hatodik lett a május 22-én debütáló a Lilo és Stitch – A csillagkutya, a Disney 2002-es animációs klasszikusának filmváltozata. A vicces és szívhez szóló történet a magányos hawaii-i kislányról és a szökevény űrlényről szól, aki segít neki családja összekovácsolásában.

A hetedik helyen az Így neveld a sárkányodat áll, ami június 12-én debütál a hazai mozikban. A Dreamworks 2010-ben bemutatott azonos című animációjának élőszereplős remake-jében a vikingek vezére, Pléhpofa (Gerard Butler) fia, Hablaty (Mason Thames) összebarátkozik a rettegett Fogatlannal. Szokatlan szövetségük nyomán fény derül a sárkányok igazi természetére.

A nyolcadik a június 26-án a mozikba kerülő F1, melyben Sonny (Brad Pitt) egy hatalmas karambol során megsérült és kiégett. Ma iszik és szerencsejátékozik. Egy F1 csapat főnöke, Ruben (Javier Bardem) mégis megkéri, térjen vissza a nagy versenyhez. Sonnynak rá kell jönnie, hogy a csapaton belül kell keresnie a fő ellenfelét.

A kilencedik a július 24-étől látható A Fantasztikus Négyes – Első Lépések a Marveltől. A film nem eredettörténet lesz, hanem egy retrofuturisztikus 1960-as években játszódik, a multiverzum egy másik szegletében.

Pamela Anderson és Liam Neeson főszereplésével a Csupasz pisztoly zárja a TOP 10-es listát. Az akcióvígjátékot augusztus 7-én mutatják be.

📷Pixabay

2025.05.09. 14:00

Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a nyáron

2025.05.09. 12:00

Dave Gahan 63!

2025.05.09. 10:00

Harminchat éves lett Madonna egyik nagy slágere

2025.05.09. 08:00

Így hangolódik az agyunk a zene ritmusára

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025.05.08. 08:00

Jön a Balaton Fagyija választás – fagylalt-kompon, ingyen fagyival!

2025.05.07. 16:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő