Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a zene világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt, azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak.

Yehudi Menuhin köszöntőlje, amelyet az első világnap alkalmából írtígy hangzott:

„Kedves Kollégák, Barátaim!

Nagy örömmel tölt el, hogy idén, a Nemzetközi Zenei Tanácsban betöltött elnöki tisztem utolsó évében megnyithatom az első Zenei Világhetet és a Zenei Világnapot.

Szeptember 29. és október 5. között és főként a Zenei Világnap alkalmából október 1-jén az emberek legmélyebb érzéseiket és legszebb reményeiket juttatják majd kifejezésre. Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.

Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással. Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói (…)

Yehudi Menuhin”

Elhangzott: 1975. október 1. Toronto, Kanada

A teljes beszéd a parlando.hu oldalon olvasható!

📷Pixabay

2025.10.01. 14:00

Victoria Beckham elhúzta a mézesmadzagot a Spice Girls rajongók előtt

2025.10.01. 12:00

Fogadjunk örökbe fekete kutyust! #NationalBlackDogDay

2025.10.01. 10:00

Harmincnégy éve Prince gyöngyöket és gyémántokat szórt a rajongói elé

2025.10.01. 08:00

Fél évszázada ünnepeljük a zenét

2025.09.30. 15:38

Axl Rose a világ megmentésére indul

2025.09.30. 12:00

Bruce Springsteen: Különösen veszélyes időkben élünk

2025.09.30. 10:00

Újabb hollywoodi sztárpár válik

2025.09.30. 08:00

Jön az ötödik Pet Shop Boys remixlemez

2025.09.29. 14:00

Már harmincnyolc éve látnak szívesen a dzsungelben

2025.09.29. 12:55

Milánóban a kifutón is elbúcsúztak Giorgio Armanitól

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő