Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME. A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így főként ezek közelében lehet számítani rájuk. A májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában azonban a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is láthatók.

Az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó vagy éppen ott napfürdőző állatokra, a teknősök mellett a kígyókra, gyíkokra, sünökre is – kérte az egyesület.
Amennyiben valaki úton áthaladó teknőst lát, álljon meg, és segítse át az úttest túloldalára, figyelve arra, hogy abba az irányba vigye, amerre a teknős igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképpen ne vigyék vissza a vízhez – hívták fel a figyelmet.
Ebben az időszakban az országban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is lehet találkozni. Ilyenkor a legjobb megoldás eljuttatni őket a legközelebbi állatkertbe.

A hüllőkkel és kétéltűkkel kapcsolatos észleléseket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül kérik rögzíteni.
A teknősfajok határozásában segítséget jelenthet a Kétéltű- és Hüllőhatározó okostelefonos alkalmazás is.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

2025.05.22. 14:00

Mától a hazai mozikban is kiderül, mi váltott ki ovációt Cannes-ban

2025.05.22. 11:00

Magyar rajongóinak üzent Jennifer Lopez

2025.05.22. 10:00

Negyvenedik születésnapját ünnepli a Ladánybene 27

2025.05.22. 08:00

A Hooligans is fellép a hétvégi Hídvásáron Szegeden

2025.05.21. 14:00

Janet Jackson kapja idén az American Music Awards Icon-díját

2025.05.21. 12:00

Újranyitott az állatkert állatsimogatója

2025.05.21. 10:00

Négy énekes-dalszerző is felkerült a 40 év alatti leggazdagabb brit 40-es listájára

2025.05.21. 08:00

Hello Erkel! - vidéken is

2025.05.20. 16:00

Hamincöt éves a Pretty Woman film egyik nagy sláger

2025.05.20. 14:00

Ma világszerte a méheket éltetik

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő