Flea, a Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, hosszú szólócsendet követően jelentkezik új anyaggal: „A Plea”, az első Flea-szólódal 2012 óta, ma vált elérhetővé, egyben megjelent hozzá egy provokatívan kortárs és koncepcionálisan gazdag klip is, amelyet Clara Balzary rendezett.

A dalban Flea visszatér első hangszeréhez, a trombitához, miközben basszusgitáron és éneken is hallható. Az új anyag elkészítéséhez olyan modern jazz- és kísérleti zene világsztárokat gyűjtött maga köré, mint Anna Butterss, Jeff Parker, Deantoni Parks, Mauro Refosco, Rickey Washington és Vikram Devasthali. Chris Warren vokálosként csatlakozott és a dal producere, Josh Johnson emellett alt szaxofonon is közreműködik.
Az “A Plea” üzenete a szeretet, az összetartás és az emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza.

Flea a dal szövegét, amely a világ megosztottságát tükrözi, úgy írja le, hogy: „Vágyakozás egy túlvilági hely után, egy szeretetteljes helyre, ahol kifejezhetem a véleményem és önmagam lehetek. Mindig csak próbálok önmagam lenni.”
„Nem érdekel a politika aktusa. Szerintem van egy sokkal magasabb, transzcendensebb hely, ahol érdemi párbeszéd folyhat, ami valóban segítheti az emberiséget, és segíthet mindannyiunknak harmonikusan és produktívan élni, egészséges módon a világ számára. Van egy hely, ahol találkozunk, és az a szeretet” – teszi hozzá.

A videóklip, amelyet Clara Balzary rendezett, lenyűgöző, kortárs, kifejező és koncepcionális. A koreográfiát Sadie Wilking jegyzi, amely nem a megszokott táncnyelvet követi, hanem vizuálisan, operatőri bravúrokkal és érzelmileg is mélyen átélhető élményt teremt, tökéletesen kiegészítve a dal társadalmi és kulturális üzenetét.

Ez a dal előfutára Flea 2026-ban megjelenő, új szólóalbumának, amely a Nonesuch Records gondozásában lát napvilágot, és amelyről a  további részletek a jövő év elején várhatóak.

📷Clara Balzary

2025.12.05. 10:00

Flea szólóban tér vissza

2025.12.05. 08:48

Ismét jön Parov Stelar

2025.12.05. 08:00

Komplex élményeket keresnek a Balatonhoz látogatók

2025.12.04. 16:00

Új EP-vel jelentkezett nagykoncertje előtt Caramel

2025.12.04. 12:00

Ozzy Osbourne csimpánzokkal készített festményeit állították ki Miamiban

2025.12.04. 10:00

New York Mariah Careyvel és a 4 Non Blondes-szal szilveszterezik

2025.12.04. 08:00

Ismét Európa legjobbja lett a Vörösmarty Classic Xmas

2025.12.03. 16:00

Harminchárom éve küldték el az első SMS-t

2025.12.03. 15:48

Vanilla Ice harmincöt éve felült a brit slágerlista trónjára

2025.12.03. 12:00

Ez a Wham! klasszikusának negyvenegyedik, de biztosan nem utolsó karácsonya

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő