Steven Tylerék bejelentették, hogy még idén ősszel folytatják a „PEACE OUT” elnevezésű, észak-amerikai búcsúturnéjukat. Az elhalasztott koncertek mellett újabb fellépésekkel kárpótolják a rajongókat. Természetesen az elmaradt show-kra vásárolt jegyek érvényesek az új dátumokra is, az újabb helyszínekre pedig holnaptól lehet jegyet venni.

Tavaly szeptemberben három koncertet után, az Aerosmith kénytelen volt félbeszakítani a búcsú turnéját, Steven Tyler hangszálproblémái miatt. Most úgy tűnik, hogy a banda frontembere már jobb formában van, és a legendás bostoni rockbanda újra készen áll a koncertezésre és a „Pace Out” turné folytatására, amely szeptember 20-án startol el újra. Ha ezúttal a minden a tervek szerint halad, az Aerosmith búcsú turnéja egészen 2025. február 25-ig tart majd.

“Nagyon izgatottak vagyunk, hogy bejelentjük az új PEACE OUT 2024 turné dátumait, amelynek a The Black Crowes lesz különleges vendége! Minden korábban, az elmaradt show-kra megvásárolt jegy érvényes lesz az új dátumokra – további információkat e-mailben kaptok majd. Az halasztott koncertek pótlására meghirdetett – és az újonnan hozzáadott show-kra április 12-től indul a jegértékesítés” – jelentette be az Aerosmith.

2025.06.13. 09:15

Megnyílt az Ünnepi Könyvhét

2025.06.13. 08:35

Kutatják a Velencei-tó lehetőségeit

2025.06.12. 09:15

Mariah Carey 7 év után hivatalosan is visszatért

2025.06.11. 13:41

7 fontos tényező, ami miatt a Jurassic World: Újjászületés lázba hozza a rajongókat

2025.06.11. 13:36

Itt a Green Day deluxe lemeze benne hét újdonsággal

2025.06.11. 08:41

Elhalasztották a SpaceX űrrakéta kilövését

2025.06.10. 12:06

Lackfi János nyitja az idei Ünnepi Könyvhetet

2025.06.10. 11:37

Jön a Véradók világnapja és véradók fája ültetés

2025.06.10. 11:29

Olaszországba érkezik az első nyári hőhullám

2025.06.10. 11:26

Visszatér-e Cate Blanchett az Így neveld a sárkányodat 2-ben?

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő