Jay-Z és Alicia Keys az “Empire State of Mind” című dalával, New York 15 évvel ezelőtt kapott egy modern hivatalos himnuszt. Mára a Nagy Almához írt óda gyémántlemez lett.

Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége, az RIAA bejelentette, hogy az “Empire State of Mind” elérte a gyémánt státuszt. Jaay-Z-nek ez a második gyémánt minősítése  a “Watch the Throne” albumon található “N—as in Paris” című dal után, Alicia Keys énekesnő azonban még csak most lép be a gyémántklubba.

„Az ’Empire’ egy gyémánt!!!!!!!!” – örvendezett  Keys  az X közösségi oldalon, egy sor gyémánt emojival kiegészítve a bejegyzését, amelyben megosztotta Jay-Z kiadója, a Roc Nation tweetjét a hírről.

Az “Empire State of Mind” 2009 októberében jelent meg Jay-Z “The Blueprint 3” című albumának harmadik kislemezeként. A dal két hónappal később, decemberben platina státuszt ért el. 2023 júniusában már kilencszeres platina minősítést kapott, a múlt héten pedig átlépte a gyémántokkal borított célegyenest.

A duett öt hétig vezette a Billboard Hot 100-o, valamint és több más amerikai slágerlistán is az élre került.
Jay-Z 2021. december 4-én, a születésnapján újra feltöltötte a dalt a hivatalos YouTube-csatornájára – és felvétel klipje azóta több mint 262 millió megtekintést ért el. A két zenész idén júniusban meglepte rajongóit, amikor ismét  összeálltak, hogy szülővárosukban, a Tony-díjátadón újra előadják az “Empire State of Mind”-ot.

A Business Insider szerint az “Empire State of Mind” a 148. dal, amelyből gyémántlemez lett,  Jay-Z a pedig 26. előadó, akinek több gyémánt minősítésű slágere is van. Keys is egyre közelebb kerül ahhoz, hogy csatlakozzon Jay-Z-hez a több gyémántlemezes előadók klubjában, mivel 2007-es “No One” című dala 2023 Valentin-napján kilencszeres platina státuszt ért el.

📷  Dave M. Benett/Getty Images

2026.09.22. 10:00

Isten éltesse a 75 éves David Coverdale-t!

2026.09.22. 08:00

A Spice Girls megnyitja az archívumát: előkerült az egyik legkorábbi felvételük

2026.09.21. 14:10

„Nehéz hátat fordítani annak, amit tinédzserkorunk óta együtt létrehoztunk” - tizenöt éve fejezte be a közös zenélést az R.E.M.

2026.09.21. 14:00

Harminchárom éves az „In Utero“

2026.09.21. 10:24

Az idei Oktoberfesten fő a biztonság

2026.09.21. 08:00

Megújuló szereposztással tért vissza az Erkelbe A trón

2026.09.20. 12:00

Harminckét éves a Bon Jovi egyik legkedveltebb „lassúja”

2026.09.19. 10:00

Közel negyven éves „New Jersey”

2026.09.18. 12:00

Ma van a napja, hogy sajtburgert együnk

2026.09.18. 10:00

Több mint negyed százados Madonna „zenéje”

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő