1994. szeptember 20-án jelent meg a Bon Jovi ”Always” című felvétele, amely a zenekar egyik legnagyobb példányszámban eladott kislemeze lett.
Az „Always”, amely a zenekar szintén 1994-es, „Cross Road” című válogatáslemezén hallható, világszerte hatalmas siker lett, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is platina minősítést kapott. Belgiumban, Írországban, Svájcban és Kanadában is vezette a slágerlistákat, Ausztráliában és Angliában a második -, a Billboard Hot 100-on a 4. helyig jutott, ahol ez lett a Bon Jovi 11. és egyben utolsó felvétele, amely bekerült a Top 10-be.
Érdekesség, hogy a dalt eredetileg John Bon Jovi filmzenének szánta, mégpedig az 1993-as Rómeó vérzik című produkció soundtrackjére. Ám a filmnek az előzetes tesztvetítések nem jósoltak nagy sikert, így Bon Jovi úgy döntött, hogy nem járul hozzá, hogy az „Always” bekerüljön a film zenéi közé. A „félretett” szerzeményre később Bon Jovi egy, a zeneiparban dolgozó barátja bukkant rá, és meggyőzte, hogy rögzítse újra, és adja ki a dalt.
📷 Margaret Norton/NBCU Photo Bank/NBCUniversal/Getty Images