1988 október 21-én a svéd pop duó, a Roxette piacra dobta a “Look Sharp!” című,  legsikeresebb albumát, amelynek olyan slágereket köszönhetünk, mint a “The Look” és a “Listen to Your Heart” – mindkettő a Billboard Hot 100 élén kötött ki és örökre világszerte rajongók millióinak szívét hódította meg.

A „Look Sharp”  két listavezető kislemeze mellett más slágerek is kikerültek korongról, köztük a   “Dangerous”  és a “Dressed For Success”. Az album Marie Fredrikssont és Per Gessle-t a Svédország kedvenceiből nemzetközi sztárokká változtatta. A „Look Sharp” világszerte több mint 9 millió éés a számos országban platinalemez lett.

” Azt akartam, hogy a Roxette modernebb és aktuálisabb legyen, mint az ABBA” –  mondja Per Gessle. Ő és producerük, Clarence Öfwerman ekkoriban el voltak ragadtatva a számítógépes hangzástól és az új programoktól, amelyek lehetővé tették a klasszikus gitár és a számítógépek által létrehozott szintetizátor- hangzás mixelését.

Gessle, aki a  többek közt a “The Look” szerzője is, elküldte az ötleteit Marie-nak, akinek tetszett a dal, de aggódott, hogy az énekhangja nem illik a felvételhez, mivel a dal vokális része inkább rappeléshez hasonlított. Marie azonban úgy döntött megpróbálkozik vele, és ekkor énekelte fel a refrén ma már jellegzetes “Na-na-na-na” részét. A felvételek után a stúdióban mindenki nagyon boldog volt az végeredménytől, és érezték, hogy a dalból nagy sláger lesz.

Tény, hogy  a „Look Sharp!” “The Look” című kislemeze hatalmas siker lett, 1989-ben majdnem minden európai slágerlistán az első helyre került! Éppen ennek a dalnak köszönhetően futott be a Roxette az Egyesült Államokban is. A rádiós debütálását követően a dal 9 héten át vezette a tengerentúli slágerlistát .

📷Fryderyk Gabowicz/Getty Images

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.10.21. 14:00

Robbie Williams-szel egészült ki a Bon Jovi

2025.10.21. 10:00

Harminchét éves a Roxette emblematikus albuma

2025.10.21. 08:00

Az őszi szünetben melegebb égtájakra vágyunk

2025.10.20. 14:00

Madonna "botrányalbuma" harminchárom éves lett

2025.10.20. 12:00

Csillagot kap Halloweenre Freddy Krueger

2025.10.20. 10:00

Kiemelten forgalmas hétvégék jönnek - ezekre kell figyelni

2025.10.20. 08:00

Kiderült melyik lett a 21. század rocklemeze Nagy-Britanniában

2025.10.19. 12:00

27 éve is hittünk Cherben!

2025.10.17. 16:00

Húsz éves lett a „Hang Up”

2025.10.17. 14:00

Segítsük a költő bagloykat!

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő