Az SMS, vagyis Short Message Service – ami szó szerint rövidüzenet-szolgáltatást jelent – mobiltelefonnal küldött rövid terjedelmű, meghatározott karakterszámú üzenetet kézbesítő szolgáltatás neve. Ám aligha akad valaki, aki ezt ne tudná. Az elős ilyen üzenetet 1992. december 3-án küldték el. Az SMS hosszú éveken át az egyik legnépszerűbb kommunikációs forma volt, ám az utóbbi években háttérbe szorult a különféle chat-alkalmazásokkal szemben.
A 22 éves mérnök Neil Papworth 1992. december 3-án rövid üzenetet küldött személyi számítógépéről az éppen karácsonyi partin lévő kollégájának, Richard Jarvisnak. Az üzenet csupán ennyből állt: “Merry Christmas”, vagyis “Boldog karácsonyt!”
A klasszikus formájában ismert sms-t még 1984-ben közösen alkották meg német és francia mérnökök – írja a New York Times. A “rövid üzenet szolgáltatás” Friedhelm Hillebrand, Bernard Ghillebaert és Oculy Silaban nevéhez fűződik, ők döntöttek a 160 karakteres terjedelméről is, mégpedig úgy, hogy véletlenszerű mondatokat gépeltek le, és arra jutottak, hogy egyik sem hosszabb 160 karakternél, illetve a képeslapokra írt üzeneteket is alapul vették – ezek pedig átlagosan nem haladták meg a 150 karaktert.
És bár a többi már történelem, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az SMS viszonylag lassan terjedt el a szolgáltatók körében, mivel ki kellett dolgozni a fizetési rendszert, kezdetben ezért az SMS ingyenes volt az előfizetők számára.
Érdekesség, hogy 1995-ben még egy átlagos mobiltelefon felhasználó kéthavonta küldött egy szöveges üzenetet, míg 2001-re világszerte több milliárd üzenetet küldtek el a felhasználók összesen havonta. Ez a szám az évek során emelkedett, egészen pár évvel ezelőttig, amikor a WatsApp, a Viber és a Messenger átvették a hatalmat az üzenetküldés terén.
📷Pixabay