A 90-es évek hétköznapinak semmiképp sem mondható női rockbandája, a 4 Non Blondes bejelentette, hogy 30 év után ismét összeállnak, hogy együtt lépjenek fel. Erről nemrég Linda Perry beszélt egy televíziós interjúban.

A zenekar, amely az 1990-es évek ikonikus slágerével, a What’s Up?-pal vált híressé, a 2025-ös BottleRock Napa Valley fesztiválon koncertezik Az együttes frontembere, Linda Perry hosszú interjút adott a The Allison Hagendorf Show-ban, ahol részletesen elmondta, hogyan valósult meg ez az újraegyesülés.

Elmondása szerint hatalmas energiát fektetett abba, hogy összehozza a zenekart, és úgy érzi, hogy 2025 az ő évük lesz. Perry azt mondta, szívében és elméjében mostanra érezte elérkezettnek az időt a visszatérésre. „Valóban azt akarom, hogy ez az én évem legyen. Mindenhol elültettem a magokat, és most figyelem, ahogy ezek a kis fák növekedni kezdenek.”

„A BottleRock szervezői megkerestek minket, és hivatalosan felkértek bennünket, hogy játsszunk a fesztiválon. Akkor azt mondtam magamban: tudtam, hogy ez megtörténik. Azt akartam, hogy megtörténjen. Az univerzumnak is elmondtam, hogy ezt akarom.
Ezután Lindának fel kellett venni a kapcsolatot a zenekar többi tagjával, akikkel nem tartottak szoros kapcsolatot az elmúlt években. Egyszerűen megkérdeztem: „Nos, mit gondoltok minderről?”
Ők azonban nagyon izgatottak lettek, ezért most az lesz a terv, hogy összegyűlünk San Franciscóban, próbálunk és csak élvezzük az együttlétet! Ne gondoljátok, hogy szigorú tervünk van – inkább improvizálni fogunk, és majd meglátjuk, hogyan érezzük magunkat együtt!”

Linda Perry mindig is a „mindent vagy semmit” elvét követte a zenében, ezért megkérdezték, vajon meddig juthatnak el. Lehetséges-e, hogy végül kiadják a zenekar második albumát, amely sosem látott napvilágot, de remek folytatása lett volna a „Bigger, Better, Faster, More!” című 1992-es lemezüknek.

„Van egy második album, amit a zenekar rögzített, csak ennyit mondok” – jegyezte meg Perry. – „És tudjátok, nagyon jó lett volna. De egyszerűen nem tudtam megcsinálni. Akkoriban nagyon rossz passzban voltam. Én nagyon érzelmes ember vagyok, könnyen megbántódom. Így hát elhagytam a zenekart, mert éppen megint megsértődtem a többiekre, és nem tudtam, hogyan kezeljem ezeket az érzéseket.”

A zenekar 1994-ben oszlott fel a második album felvétele közben, így sosem mutathatta meg a benne rejlő nagy potenciált. 2014-ben egy kis jótékonysági koncert erejéig összeálltak Los Angelesben, ám ennek a fellépésnek akkoriban nem tulajdonítottak hírértéket.

A BottleRock Napa Valley fesztivált 2025. május 23-25. között rendezik, a fő fellépők között szerepel a Green Day, Justin Timberlake is.

📷 Paul Natkin/Getty Images

2026.01.15. 16:00

Megválasztották az év vadvirágát

2026.01.15. 14:00

Nemzetközi elismerésben részesült a Sziget

2026.01.15. 12:00

„A legjobb műveimet akkor írom, amikor nehéz időszakot élek át" - nyolc éve ment el Dolores O'Riordan

2026.01.15. 10:00

Robbie Williams: "Úgy döntöttem, hogy Los Angelesben Bruce Wayne leszek, máshol pedig Batman"

2026.01.15. 10:00

Negyed százada forgatjuk a Wikipédiát

2026.01.15. 08:00

Flea idén tavasszal valóra váltja gyerekkori álmát - Tom York is segít neki

2026.01.14. 15:32

„Innuendo” 35

2026.01.14. 14:00

Több mint tízezer használt mobiltelefont gyűjtöttek össze a Jane Goodall Intézet kampányában

2026.01.14. 12:00

Céline Dion a TikTokon kezdte 2026-ot

2026.01.14. 10:00

Isten éltesse Dave Grohlt!

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő