Március 11-én közelségbe kerül egymással a Vénusz és a Merkúr sarlója, a bolygóegyüttállás szabad szemmel is megfigyelhető lesz. Ebből az alkalomból a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a Vénusz megkezdte gyors közeledését a Nap felé, két héten belül eltűnik az esti égboltról. Most azonban gyönyörű, kecses sarló formáját mutatja a távcsőben, és március 11-én együttáll a szintén sarló fázisba kerülő Merkúrral. A különleges égi jelenség a nyugati horizonton lesz látható, amikor a két belső bolygó mintegy öt és fél fokra lesz egymástól. A megfigyelést, amelyhez tiszta, tereptárgyaktól mentes látóhatár szükséges, 18:15 óra után érdemes kezdeni, ekkor a Merkúr még 11, a Vénusz pedig 13 fokos magasságban lesz a horizont felett. A két bolygó szabad szemmel is könnyen megkülönböztethető lesz: míg a Vénusz egy briliánsan fénylő, világosfehér égitestnek látszik, a tőle balra lefelé látszódó Merkúr jóval halványabb, narancsos-rózsaszínes csillag lesz az égbolton. A belső bolygók párosa körülbelül 19 óráig lesz megfigyelhető. A két belső bolygó ritka alkalmat kínál a megfigyelésre, ennek alkalmából a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat március 15-én 15.30 órától, melynek részleteiről és az égi jelenségről az intézmény honlapján olvasható további információ. Forrás: MTI 📷Pexels/Lucas Pezeta

2025.03.21. 14:00

Dupla bakeliten éledt újjá a legizgalmasabb Cher album

2025.03.21. 12:00

Vigyázzunk közösen erdeinkre!

2025.03.21. 10:00

Harminchat éves Madonna egyik legsikeresebb albuma

2025.03.21. 08:00

Ma világszerte a költészetet ünneplik

2025.03.20. 16:39

Kalapács alá kerül Jean-Luc Godard kultfilmjének egyetlen ismert forgatókönyve

2025.03.20. 12:00

Harmincezredszer adták elő Londonban Agatha Christie klasszikusát

2025.03.20. 10:00

Legyünk nagyon boldogok - ma különösen

2025.03.20. 08:00

Ma beszökött a tavasz

2025.03.19. 15:30

Lady Gaga a brit és az amerikai albumlista csúcsát is bevette

2025.03.19. 12:27

70 éves a színész, aki forradalmasította az akciófilm műfaját

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő