A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett, és egész évben szívesen utaznak oda – derül ki a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének tájékoztatójából.

Ahogy a korábbi években, úgy tavaly is a Kvarner régió mellett Isztria, Split és Zadar régiójába látogatott a legtöbb magyar beutazó.
A közlemény felidézi, hogy tavaly közel 790 ezer magyar turista érkezett Horvátországba, a vendégéjszakák száma pedig elérte a 3 880 ezret. Mindkét adat 8 százalékkal haladja meg a 2023-as, eddig rekordnak számító esztendő adatait.

Minden régióban emelkedett a vendégéjszakák száma, a Kvarnerben 1 130 ezer vendégéjszakát töltöttek el a magyarok, az Isztriai félszigeten 789 ezret, míg Zadar és Split megyében 641 ezer éjszakát.
Sorrendben a leglátogatottabb város volt Crikvenica, Vir, Rovinj, Porec, Medulin, Rab és Opatija.

A magyar vendégek átlagos tartózkodási ideje 5 nap volt, 74 százalékuk egyéni utazóként, 26 százalékuk szervezett keretek között utazott az adriai államba. A magyarok 59 százaléka magánszállást választott, 27 százalék foglalt férőhelyet szállodában – 4 százalékkal többen mint 2023-ban -, az utasok 10 százaléka választott a kempingek közül, 2 százalék pedig hajós turistaként pihent.

Az adatokból az is kiderül, hogy nemcsak a nyári hónapokban, hanem tavasszal, ősszel, sőt télen is szívesen választják úti célul Horvátországot a magyarok. Nemcsak a tengerpart vonzza a látogatókat, hanem a hangulatos városok, kulturális programok vagy aktív kirándulások is.

Decemberben 7 ezer magyar turistát és 16 ezer vendégéjszakát regisztráltak Horvátországban, Opatija, Zágráb, Zadar, Rovinj és Split volt a leginkább látogatott város.

A közlemény idézi Ivana Herceget, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatóját, aki szerint a növekvő számok azt bizonyítják, hogy a két ország között szoros a kapcsolat, és a vendégek értékelik a változatos élményeket, amelyeket Horvátország nyújt. A közelségnek köszönhetően a magyarok számára Horvátország igazi második otthon lett.

 

Forrás: MTI

📷Pixabay

2025.07.11. 08:00

Cuki kölykök születtek a debreceni állatkertben

2025.07.10. 16:00

Superman mától visszatér a mozikba

2025.07.10. 14:00

Az első 1-es típusú diabéteszes Barbie baba már tény

2025.07.10. 11:31

Megkezdődött az EFOTT

2025.07.10. 10:30

Robbie Williams lovagi cím várományosa?

2025.07.09. 14:00

Oscar-ábrándokkal hozzák hírbe Kate Hudsont

2025.07.09. 12:00

Matteo Bocelli nem rejti véka alá az érzelmeit

2025.07.09. 10:00

Hosszú, izgalmas út vezetett a holnap startoló 57. Kékszalagig

2025.07.09. 08:00

Már voksolhatunk az év madarára

2025.07.08. 16:00

A főváros felett ragyogott fel Superman logója

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő