Jön a negyedik Bridget Jones film – Bridget Jones – Bolondulásig –, és visszatér Hugh Grant, aki az első két film sztárja volt, de a harmadikat kihagyta. Ezért is érdekes, mi történt a karakterével, Daniel Cleaverrel az elmúlt húsz évben, amikor nem hallottunk felőle.

Grant elárulta, hogy a karaktere természetes sokkal idősebb lett, immár 64 éves, ezért már nem olyan, mint régen, azaz nem stíröli a csajokat a Kings Roadon, és másként tekint a világra. „Kitaláltunk számára egy szép kis történetet, amelyben összejön egy nővel, lesz egy gyerekük, de szakítanak, mert összeszűri a levet húgával – mesélte Grant a Vanity Fairnek. – Úgyhogy emiatt tíz évig nem találkozik a fiával.”

Grant korábban azt nyilatkozta, hogy nem látja értelmét, hogy a korosodó Daniel Cleaver szerepeljen a következő Bridget Jones-filmben, de aztán ajánlatot tettek neki, és ő elfogadta. „Az ajánlat rendben volt, de azért jobbat is el tudtam volna képzelni. Ezért kitaláltunk – illetve kitaláltam – egy egész jó összekötő történetet, ami logikussá teszi, hogy kerül megint Daniel Bridget mellé.”

A Bridget Jones – Bolondulásig hősnője immár kétgyermekes özvegyasszony, de továbbra is a szerelmet keresi. A lehetőség jelentkezik is egy rokonszenves fiatalember (Leo Woodall) meg egy középkorú tanár (Chiwetel Ejiofor) személyében, és persze ott kavar még a Grant által alakított Cleaver is.

A legújabb Bridget Jones film február 13-án érkezik a hazai mozikba.

📷 Gregg DeGuire/WireImage/Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.18. 14:00

Harminchét éve hallgatjuk a Dirty Dancing zenéjét

2025.07.18. 14:00

Európai zenészek közösen kampányolnak az AI-rendelet betartatásáért

2025.07.18. 10:00

Ezeket a filmeket szerettük legjobban 2025 első felében

2025.07.18. 08:00

Huszonhét éves az „Armageddon: The Album”

2025.07.17. 12:00

Jennifer Lopez magyar vízre szomjazik

2025.07.17. 10:00

Emoji Világnap - apró ikonok nagy hatással

2025.07.17. 08:00

Érkezik az év leglátványosabb csillaghullása

2025.07.16. 15:04

Negyed százados a Coldplay első albuma

2025.07.16. 14:17

Janet Jackson 10 év után újra randizik

2025.07.16. 10:21

Harrison Ford megkapta első Emmy-jelölését

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő