Madonna “Music” című, nyolcadik stúdióalbuma huszonnégy évvel ezelőtt, pont a mai napon, 2000. szeptember 18-án  jelent meg. A lemez számos elismerést hozott a pop királynőjének, többek között egy Grammy-díjat is.

A “Music” -ot igen pozitívan fogadták a kritikusok, az albumot öt Grammy-díjra jelölték, végül egyet nyert, a legjobban összeállított felvétel kategóriában. 2003-ban a Rolling Stone magazin minden Idők 500 legjobb albuma listáján a 452. helyre rangsorolta. A „Music” világszerte több mint 23-ban debütált az első helyen a slágerlistákon, és a megjelenését követő első tíz napban négy millió példányban kelt el. Az Egyesült Államokban a “Music” az első helyen nyitott a Billboard 200-as listáján, az eladások számát pedig csak a tengerentúlon, az első héten 420 000 példányra becsülték. Több mint egy évtized óta, a “Like a Prayer” 1989-es sikere után, ez volt Madonna  első albuma  ami az első helyen debütált az amerikai albumlistán. A lemez háromszoros platinalemez lett az Egyesült Államokban , világszerte több mint 11 millió példányt adtak el belőle.

A „Music”-nak a címadó dal mellett olyan slágereket köszönhetünk, mint a “Don’t Tell Me” vagy a “What It Feels Like for a Girl.”

📷 Kevin Mazur/WireImage/Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.08.01. 14:00

Kiderült, mikor kerül mozikba a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

2025.08.01. 12:00

Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki a Bagossy Brothers Company zenekart

2025.08.01. 10:24

The Kooks lép fel a Sziget Fesztiválon Michael Kiwanuka helyett

2025.08.01. 08:00

A Philippou testvérek hátborzongató történetet hoztak a mozikba

2025.07.31. 16:00

Megválasztották Magyarország tortáját

2025.07.31. 13:00

Az ELTE kutatói orrhoszznyival közelebb hoztak bennünket a kutyák megismeréséhez

2025.07.31. 12:00

Hihetetlen, de Christina Aguliera első nagy slágere több mint ndegyed százados

2025.07.31. 10:00

Idén is világsztárok érkeznek a ma kezdődő Paloznaki Jazzpiknikre

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő