A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány idén első alkalommal hirdette meg az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! elnevezésű programját, amelyet november 14-20. között tartanak – derül ki alapítvány közleményéből . A program célja, hogy a vállalatok és a vásárlók összefogásával támogassák az állatvédelmet.

Az egyhetes kampány során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét állatvédelmi célokra ajánlják fel. Az összegyűlt támogatás 70 százalékát a programban részt vevő civil állatvédő szervezetek kapják meg, míg a fennmaradó összeget országos állatvédelmi programokra fordítják – közölték a szervezők.

Hozzátették, hogy a kampányhoz csatlakozott állatvédelmi szervezeteknek annyi a feladatuk, hogy közösségimédia-felületeiken népszerűsítsék az állatbarát napokat, így részesülhetnek a kampány bevételéből.

Ez az összefogás lehetőséget ad arra, hogy valós segítséget nyújtsunk az állatvédő szervezeteknek, amelyek nap mint nap küzdenek a bajba jutott állatokért – idézték a közleményben Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztost.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke – a közleményben írtak szerint – arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezdeményezéssel hagyományt szeretnének teremteni, és évről évre több vállalkozást, terméket és állatvédő szervezetet szeretnénk bevonni.

Forrás: MTI

📷Getty Images

2025.04.28. 16:00

A Green Day a Boulevard of Broken Dreams-től eljutott a Hollywood Boulvardig

2025.04.28. 12:00

Jövő héten kezdődnek az érettségik

2025.04.28. 10:00

Néhai zenésztársai is feltűnnek Snoop Dogg új klipjében

2025.04.28. 08:00

Vígmajálissal, ünnepi koncerttel és filmvetítéssel ünnepli születésnapját a Vígszínház

2025.04.27. 10:00

Huszonhét éves a dal, amely a Dr. House főcímzenéjét is ihlette

2025.04.25. 12:00

DR BRS, Kollányi Zsuzsi és Bartalos Jenő "valahonnan" ismerős dallamokkal köszöntötte a tavaszt

2025.04.24. 16:00

Ben Affleck ismét a maffiának könyvel

2025.04.24. 14:00

Csillagot kap a Hírességek Sétányán a "Grace Klinika" színésznője

2025.04.24. 12:00

A kutya egyszerre gyerek és legjobb barát

2025.04.24. 08:00

Világsztárok és a hazai kedvencek érkeznek a Budapest Parkba

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő