A híres Global Citizen jótékonysági koncertet idén szeptember 27-én rendezik a New York-i Central Parkban. Shakira és The Weeknd mellett fellép még Tyla, Ayra Starr és Mariah the Scientist, a következő hetekben a szervezők további résztvevők nevét is bejelentik.

„Számomra megtiszteltetés, hogy főfellépője lehetek a fantasztikus Global Citizen Fesztiválnak a Central Parkban ezen a szeptemberen” – mondta Shakira hivatalos nyilatkozatában. „A zene mindig is az én módom volt arra, hogy kapcsolatot teremtsek az emberekkel és nyomot hagyjak a világban. Alig várom, hogy énekeljek, összehozzam az embereket és cselekvésre buzdítsak”

Hugh Jackman, aki évek óta Global Citizen hivatalos nagykövete, visszatér az éves jótékonysági esemény műsorvezetőjeként.
„Ez lesz a tizenegyedik alkalom, hogy házigazdája lehetek a fesztiválnak, és izgatott vagyok az előrelépés miatt, amit az évek során elértünk” – tette hozzá az ausztrál színész. „A Global Citizen mozgalom egyre növekvő hatása a világ minden tájára kiterjed, és büszke vagyok arra, hogy nagykövetekkel, előadókkal, globális vezetőkkel és a magánszféra képviselőivel együtt dolgozhatok a változásért.”

The Weeknd – polgári nevén Abel Tesfaye – már 2018-ban is fő fellépője volt a fesztiválnak, míg Shakira 2017-ben egy különkiadás alkalmával vett részt az eseményen.
A 2025-ös fesztivál célja, hogy 1 millió ember számára biztosítson hozzáférést energiához Afrikában, és 300 000 gyermek számára tegye elérhetővé a minőségi oktatást és a futballozást.

A fesztiválra a belépés ingyenes, de a jegyeket a szervezet mobilalkalmazásán és weboldalán keresztül lehet megszerezni önkéntes tevékenységek teljesítésével.

📷John Nacion/Variety via Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.31. 10:00

Idén is világsztárok érkeznek a ma kezdődő Paloznaki Jazzpiknikre

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

2025.07.30. 12:00

Új dallal lepte meg rajongóit Sophie Ellis-Bextor

2025.07.30. 10:00

Madarat tolláról... ma a barátságot ünnepeljük

2025.07.30. 08:00

Beyonce újabb country-sikert könyvelhet el

2025.07.29. 16:00

Több mint két évtizede mutatták be minden idők egyik legromantikusabb filmjét

2025.07.29. 12:00

Éljenek a tigrisek!

2025.07.29. 10:00

Idén is Hugh Jacman lesz a Global Citizen házigazdája, bejelentették a headlinereket is

2025.07.28. 16:00

Ami késik nem múlik -itt a régi-új Madonna album

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő