Szombaton tartják a 23. Tatai Vadlúd Sokadalom elnevezésű madárfesztivált, amelyen a sok ezer lúd, réce, sirály és rétisasok teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok várják az érdeklődőket – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME. A Tatai Vadlúd Sokadalom önkéntes szervezők munkájának köszönhetően valósul meg.

Mint felidézik, a tatai Öreg-tavon telelő vadludak akár 5000-6000 kilométeres távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek Magyarországra, az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg, majd márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelő területeikre.

Az MME közleményéből kiderül az is, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó tatai Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely Európában, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz. Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta Ramsari területen már mintegy 42 ezer, ezen belül a tatai Öreg-tavon maximum 39 ezer vadlúd tartózkodott, napközben pedig több ezer réce, sztyeppi és dankasirály is látható a tavon. Csúcsidőszakban, november végén és december elején a tavon éjszakázó vadlibák száma akár a 65 ezret is elérheti – áll a közleményben.

Az érdeklődőket a sok ezer lúd, réce, sirály és rétisasok teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok, előadások, kézműves foglalkozások várják, amelyekről bővebb információ a https://vadludsokadalom.hu/aktualis-program/ internetes oldalon található.
Az MME közleményében kiemeli, hogy akik személyesen nem tudnak részt venni a programon, azok a tatai Öreg-tó medrében működő vadludas webkamera közvetítésén keresztül online, akár otthonról is figyelemmel követhetik a vadludakat.

A rendezvény idei díszvendége az 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park, a 30 éves Hortobágy Természetvédelmi Egyesület és az Ócsai Tájház, a program szervezői a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Komárom-Esztergom Megyei Csoportja, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2025.05.22. 14:00

Mától a hazai mozikban is kiderül, mi váltott ki ovációt Cannes-ban

2025.05.22. 11:00

Magyar rajongóinak üzent Jennifer Lopez

2025.05.22. 10:00

Negyvenedik születésnapját ünnepli a Ladánybene 27

2025.05.22. 08:00

A Hooligans is fellép a hétvégi Hídvásáron Szegeden

2025.05.21. 14:00

Janet Jackson kapja idén az American Music Awards Icon-díját

2025.05.21. 12:00

Újranyitott az állatkert állatsimogatója

2025.05.21. 10:00

Négy énekes-dalszerző is felkerült a 40 év alatti leggazdagabb brit 40-es listájára

2025.05.21. 08:00

Hello Erkel! - vidéken is

2025.05.20. 16:00

Hamincöt éves a Pretty Woman film egyik nagy sláger

2025.05.20. 14:00

Ma világszerte a méheket éltetik

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő