A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME 18 vármegyében és Budapesten 57 helyszínen várja az érdeklődőket.

Az MME közleménye szerint a programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.

Az évenkénti összesített eredmények alapján tavaly 34 ország, 777 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg a 15125 résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

A közlemény szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.
A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását.

Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 7-én ad hírt az egyesület.

A hétvégi eseményről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő elektronikus jelentőlap is.

Forrás: MTI

📷Pexels/Laziccvanja

2024.12.12. 14:00

Ne ajándékozz élő állatot karácsonyra!

2024.12.21. 12:00

Több mint három évtizede a Queen utolsó nagy slágere Freddie Mercury-val felért a brit slágerlista élére

2024.12.21. 10:00

Ma kezdődik a csillagászati tél

2024.12.20. 16:00

Adventi zebracsikó a Budapesti Állatkertben

2024.12.20. 16:00

Rengeteg díjra jelölték a Wickedet

2024.12.20. 14:00

A télapó szerepében: Arnold Schwarzenegger

2024.12.20. 12:00

Újra megjelentette három klasszikusát a 40 éves Simply Red

2024.12.19. 16:00

Harminchat éve, a mai napon ért véget a Guns'n Roses első nagy turnéja

2024.12.19. 14:00

Budapest is részese lett James Joyce és az Ulysses örökségének

2024.12.19. 12:00

Úgy tűnik a mai előadóknak nem nagyon jön össze a karácsonyi slágergyártás

2024.12.19. 10:00

Huszonkét éve Elton John a Blue-val repítette újra a kislemez lista élére egykori slágerét

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő