A Magyar DJ és Producer Egyesület, vagyis a DJ Szövetség,  idén is megrendezte éves konferenciáját, melynek keretében “Az év DJ-je” díjakat is átadták. Palotai Zsolt győzelmének, mint az év DJ-je nagyon szomorú aktualitása is van: a “Fater” mindössze néhány héttel ezelőtt elhunyt. Bárány Attila,akit az eddigi legtöbb alkalommal – összesen ötször – választottak az év DJ-jének, és egyszer “Inspirátor Különdíjat” is kapott,  idén bekerült a szakma “nagy öregjei” közé, azzal, hogy a DJ Szövetség életműdíjasa lett.

Palotai Zsolt csupán néhány héttel a díjátadó előtt hunyt el. DJ-legenda emléke előtt a díjátadón egy emberként, állva néhány másodperc néma csenddel tisztelgett a szakma.

“Gyakori, hogy egy előadóművész halála hirtelen a népszerűségi listák csúcsára repíti őt” – fogalmazott Jeszenszky Zsolt, a DJ Szövetség elnöke. “Ezzel is egy kicsit a távozása által hagyott űrt próbálják a rajongók betölteni magukban. De nem csak emiatt kapott hirtelen újra figyelmet. 2010-ben már megkapta a DJ Szövetségtől az Életműdíjat, az idei szavazás néhány nappal korábban kezdődött, és már a halála előtt is érkezett rá jelölés, hiszen az évek alatt kialakult rajongótábora, tisztelőinek köre idén is kitartott mellette. A díjat minden körülmények között megérdemli, még ha azt sajnos ő maga már nem is tudja átvenni. Isten nyugosztalja Palotai Zsoltot!”

Aki ismeri Attila habitusát, nagyjából el tudja képzelni, hogyan reagált, amikor a neve felmerült az Életműdíjra javasoltak között. De nem volt választása, a többiek megszavazták… Mi pedig nagyon büszkék vagyunk rá, és szívből gratulálunk!

Ahogy a szintén közismert, egykor Attilával nagyjából egy időben induló, az elnökség tagjai között helyet foglaló Spigiboy is fogalmazott: “Életműdíjat simán kaphat valaki attól, hogy aktív. Annak idején Michael Jackson is kapott ilyet, még bőven a pályája csúcsa környékén. Az viszont elvitathatatlan, hogy Attila évtizedek óta, generációkon át szórakoztat óriási tömegeket, és többször is képes volt megújulni, mindamellett, hogy nagyon-nagyon profi.”

A Magyar DJ és Producer Egyesület, avagy a DJ Szövetség) minden évben megrendezte éves konferenciáját, melynek keretében Az év DJ-je díjakat is átadják.
A nyertesek kiválasztása egy kétfordulós szavazás során történik. (Az Életműdíj kivételével, amit a DJ Szövetség elnöksége ítél oda.) Első körben a DJ Szövetség tagjai bárkit jelölhetnek az egyes kategóriákban. A legtöbb jelölést kapott 20-20 név kerül be a második fordulóba, ahol már közülük lehet a végső győztesre szavazni. A szavazásba idén, illetve a következő években is egyre több, a DJ Szövetségen kívül tevékenykedő, de a szakmában rendszeresen dolgozó DJ, illetve zenei alkotóként aktív producer is bekapcsolódhat.

Az idei díjazottak:

Az év áttörése:

Gabriel Dancer

 

Az év producere:

RobxDan

 

Az év DJ-je:

Palotai

 

Életműdíj:

Bárány Attila

 

 

Fotó: Pexels/Cesar de Miranda

2026.06.13. 12:20

Ellopták az angolok futballfelszerelését, őrizetben két gyanúsított

2026.06.12. 14:00

Tovább feszíti a műfaji határokat a Muse

2026.06.12. 12:00

A Ponyvaregény zenéje harminckét éve vette be az amerikai slágerlistát

2026.06.12. 10:00

Harmincnöt évvel ezelőtt jelent meg Mariah Carey bemutatkozó albuma

2026.06.11. 12:00

Emily Blunt leleplezte A leleplezés napját

2026.06.11. 11:00

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

2026.06.11. 10:00

Több mint négy évtizede a Thriller visszatért a slágerlistára

2026.06.11. 08:00

A milánói Scala nézői a jegydrágulás ellen tiltakoznak

2026.06.10. 10:00

Shania Twain is életrajzi filmet kap

2026.06.09. 15:53

Madonna sztárparádéval vezeti fel új albumát

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő