Jennifer Kate Hudson 2004-ben, az amerikai tehetségkutató show, az „American Idol” harmadik évadának döntőseként, „csak” a hetedik helyen végzett, de ez a televíziós szereplés indította el karrierjét. Az énekes-színésznő ma ünnepli 43. születésnapját.
Jennifer Chicago-ban, Illinois államban született ő volt a harmadik, legfiatalabb gyerek a családban. Már kiskorától kezdve imádta énekelni Whitney Houston, Aretha Franklin és Patti LaBelle dalait, akik nagy hatással voltak zenei stílusára. Mindössze 7 éves korában kezdett el énekelni a helyi baptista templomi kórusban.
2002. januárjában Jennifer szerződést írt alá a független Righteous Records lemezcéggel. Ezután pedig jelentkezett a „American Idol”-ba, hogy színpadon is kipróbálja magát.
Debütáló albuma, a „Jennifer Hudson” 2008-ban jelent meg, és a második helyen végzett a Billboard 200 listáján. Több mint 1 millió példány kelt el belőle, és négy Grammy-jelölést kapott ,amelyek közül a legjobb R&B album díját meg is nyerte .Az albumról a „Spotlight” című kislemez a Billboard R&B/Hip-Hop listájának élére került, és az Egyesült Királyság slágerlistáján is a top 20 közé jutott.
Hudson második albuma, az „I Remember Me” 2011-ben jelent meg, és szintén második helyig jutott a Billboard 200-on. Harmadik albumát 2014-ben dobta piacra, „JHUD,” címen amelyen a modern R&B és diszkó stílusokat ötvözte, amit a kritikusok is pozitívan fogadták, a korong „It’s Your World” című dala pedig Grammy-jelölést kapott.
2008 októberében, miután egy szörnyű incidens során édesanyját, testvérét és unokaöccsét is lelőtték. Jennifer három hónapra visszavonult a nyilvánosságtól, majd 2009-ben tért vissza a reflektorfénybe, több emlékezetes fellépéssel: a Super Bowlon, a Grammy-n, az „American Idol”-ban és Oprah Winfrey show-jában.
Jennifer jóbarátja Barack Obama volt amerikai elnöknek, és az énekesnő szívesen vállal fellépést Obama felkéréséle, különböző jótékonysági rendezvényeken. Részese volt többek közt a Fehér Házban rendezett „polgári jogi mozgalom zenei ünnepének” is.
2012-ben pedig Whitney Houston emlékére ő adta elő az „I Will Always Love You” című dalt a Grammy gálán, egy nappal Houston tragikus halála után.
A színpadi – és stúdiómunkái valamint jótékonysági tevékenysége mellett, mentor szerepben is feltűnt a brit „The Voice UK” című műsorban, ahol 2017 és 2019 között fiatal tehetségek útját egyengette.
2013-ban csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
Jennifer színészi karrierje ugyanolyan lenyűgöző, mint zenei pályafutása. A „Dreamgirls” című filmben Effie White szerepében debütált, amit a kritikusok is elismertéssel fogadtak – alakítását Oscar-, a Golden Globe-, a BAFTA- és a Screen Actors Guild díjjal is jutalmazták a legjobb női mellékszereplő kategóriában.
Számos népszerű televíziós sorozatban is szerepelt, például a „Szex és New Yorkban”, a „A méhek titkos életében” és a „Fekete karácsony”-ban, 2011-ben Winnie Mandela, a dél-afrikai apartheidellenes aktivista, Nelson Mandela volt feleségét alakította. 2015-ben debütált a Broadway-n Shug Avery szerepében a „Bíborszín” színpadi változatában. 2016-ban szerepelt a „Hairspray Live!” televíziós musicalben, ahol Motormouth Maybelle karakterét játszotta, ezzel is bizonyítva sokoldalúságát.
2021-ben eljátszotta legendás Aretha Franklint, a “Respect” címűéletrajzi drámában, amely óriási kritikai és közönségsikert aratott. Hudson nemcsak színészi alakításával, hanem énekteljesítményével is lenyűgözte a nézőket, hiszen a legendás Artha slágereit maga énekelte.
A film kapcsán újra Grammy-díjra jelölték, és ismét varsenybe szállt az Oscar-díjért is.
2022-ben saját nappali beszélgetős műsorát, a „The Jennifer Hudson Show”-t indította el, amelyben inspiráló vendégekkel beszélget. A műsor gyorsan népszerűvé vált, és Hudson új oldala is megmutatkozott, mint karizmatikus műsorvezető.
📷 Dimitrios Kambouris/Getty Images