A 17-szeres Grammy-díjas Sting és rockegyüttese az új felvételben olyan ritmusvariációt mutat be, amelyet Dr. Godfried Toussaint, a híres számítástechnikai szakember „A ritmus, ami meghódította a világot” néven emleget. Ez a ritmus Nyugat-Afrikából ered, később a latin-amerikai zene részévé vált, majd a rockzenében  Bo Diddley 1955-ös „Bo Diddley Beat” című slágere révén lett népszerű.

Az „I Wrote Your Name (Upon My Heart)” című dalt  Dominic Miller gitár- , Chris Maas dob- és  Martin Kierszenbaum orgonajátéka gazdagítja –kiegészítve  Sting vokálját, basszus- és elektromos gitár játékát, amivel hozzáadja sajátos stílusát a dalhoz, amely az  első új zenei kiadványa, a 2021-es “The Bridge” albuma óta. A dal, amelyet energikus blues melódia jellemez egyfajta “kiáltvány” az új „STING 3.0” formációhoz, ahhoz a trióhoz, amely a zenész  közelgő észak-amerikai turnéjának középpontjában áll majd. A turné szeptember 17-én és 18-án két koncerttel indul Detroit legendás Fillmore színházában.

A Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagjaként Sting világszerte 100 millió albumot adott el, és a világ egyik legjelentősebb szólóművészeként, valamint a The Police egykori frontembereként ismert. A zeneszerző, énekes, szövegíró, színész, író és aktivista Stinget a Time magazin 2011-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Sting emellett  Arany Glóbusz-díjas, négyszer jelölték Oscar-díjra, egysezer Tony-díjra , valamint megkapta a Billboard magazin Évszázad-díját és a Kennedy Center kitüntetését. Sting több mint négy évtizeden átívelő karrierje soránl, mesterien ötvözi a jazzt, punk rockot, folkot és gospelt, spanyolul és portugálul is énekel,  leghíresebb dalait pedig  újragondolta szimfonikus hangszerelésben is

2025.05.22. 14:00

Mától a hazai mozikban is kiderül, mi váltott ki ovációt Cannes-ban

2025.05.22. 11:00

Magyar rajongóinak üzent Jennifer Lopez

2025.05.22. 10:00

Negyvenedik születésnapját ünnepli a Ladánybene 27

2025.05.22. 08:00

A Hooligans is fellép a hétvégi Hídvásáron Szegeden

2025.05.21. 14:00

Janet Jackson kapja idén az American Music Awards Icon-díját

2025.05.21. 12:00

Újranyitott az állatkert állatsimogatója

2025.05.21. 10:00

Négy énekes-dalszerző is felkerült a 40 év alatti leggazdagabb brit 40-es listájára

2025.05.21. 08:00

Hello Erkel! - vidéken is

2025.05.20. 16:00

Hamincöt éves a Pretty Woman film egyik nagy sláger

2025.05.20. 14:00

Ma világszerte a méheket éltetik

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő