Ivókutak működtetésével, locsolással és vízosztással enyhítik a budapestiek és a városba látogatók hőségérzetét a fővárosi közszolgáltatók – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal.

A fokozódó kánikula és az ország több területére már kiadott hőségriasztás miatt Karácsony Gergely főpolgármester utasítására a főváros cégei és intézményei közösen keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel hozzájárulhatnak az élhető Budapest megteremtéséhez és fenntartásához – tartalmazza közlemény.
A fővárosban 288 közparki ivókút működik, illetve a Fővárosi Vízművek további 766 közkifolyót, azaz kék nyomós kutat üzemeltet.

A hőségre való tekintettel a FŐKERT Kertészeti Divízió valamennyi, a kezelésében lévő ivókút működését fokozottan ellenőrzi. Továbbá arra kérik a lakosságot, hogy ha nem működő ivókutat találnak, azt a 06 1 700 7000-es telefonszámon, vagy az info@budapestikozmuvek.hu e-mail címen jelentsék be.
Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a parki, köztéri szökőkutakban szigorúan tilos a fürdés. Ezek vize nem ivóvíz, fogyasztása különösen veszélyes lehet az egészségre.
A Fővárosi Vízművek felkészült arra is, hogy a korábbi évekhez hasonlóan megnövelje a szolgáltatási területén kívüli agglomerációs települések irányába átadott víz mennyiségét, ha erre igény mutatkozik. A vízhiánnyal járó csőtöréseket sürgősséggel, a lehető legrövidebb időn belül igyekszik elhárítani a vállalat. Ahol a munka jellegéből adódóan elhúzódó javítás várható, ott szükségkutat vagy lajtos kocsit biztosítanak az ideiglenes vízvételezés érdekében – sorolták.

A tájékoztatás szerint, az FKF Köztisztasági Divíziónál hőségriadó elrendelésével fokozott készültség lépett életbe, amely szerint locsolóautóik folyamatosan, kétszer tizenkét órás műszakban, műszakonként jellemzően 20-21 célgéppel locsolják a budapesti közúthálózatot. A nappali műszakban az FKF mosó, locsoló célgépei elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat, hogy a munkagépek a lehető legkisebb mértékben akadályozzák a forgalmat.
Megjegyezték azt is, hogy a kánikulai napokon a város hűtését segíti, hogy 2019 óta 35 ezer újonnan ültetett fával nőtt a budapesti parkosított zöldterület.

Az új járműbeszerzéseknek köszönhetően folyamatosan növekszik a klímaberendezéssel ellátott villamosok, trolibuszok és autóbuszok száma. A klímaberendezések karbantartását a műszaki szolgálatok kiemelt feladatként kezelik. Továbbá az M3 metróvonalon a Nagyvárad tér, Lehel tér, Dózsa György út, Göncz Árpád városközpont, Forgách utca, Gyöngyösi út, Újpest-városkapu és Újpest-központ állomásokon ivókutak állnak az utazók rendelkezésére.
A hőség a leglátványosabban a villamossínekre van hatással. Annak érdekében, hogy csökkentsék a sínek felpúposodásának esélyét, a villamospályát és környezetét szükség esetén locsolással hűtik. Az utóbbi időszak fejlesztéseinek köszönhetően ez a jelenség mára csak a hálózat kis részét veszélyezteti.

Arról is beszámoltak, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. strandjai a harmadfokú hőségriasztás esetén este egy órával tovább, naplementéig nyitva tartanak. A különböző vízhőmérsékletű medencék mellett a strandok parkos területei is enyhítik a napközbeni forróságot, a százéves, árnyat adó fák alatt pedig több fokkal hűvösebb a levegő a belvároshoz képest – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2026.09.04. 14:00

Tom Cruise visszaül a versenyautóba – jön a Mint a villám folytatása

2026.09.04. 10:00

"Az egyik legvonzóbb tulajdonság, amivel egy nő rendelkezhet, az az önbizalom" – Beyonce 45!

2026.09.04. 09:03

Ők lehetnek a 2027-es Glastonbury fő fellépői

2026.09.03. 14:00

Érkezik a Linkin Park visszatéréséről szóló UNSHATTER című film és a soundtrack

2026.09.03. 10:00

„Lenyűgöző másvilágokat épít” – Willem Dafoe Robert Eggers új gótikus horrorjáról, a Werwulfról

2026.09.03. 09:36

George Clooney Velencében a „félelmet terjesztő autoriter vezetőket” bírálta az életműdíja átvételekor

2026.09.02. 14:00

A nap, amikor „Jeremy” tarolt az MTV Video Music Awardson

2026.09.02. 12:00

Martin Scorsese felajánlotta teljes archívumát az olasz kulturális minisztériumnak

2026.09.02. 10:00

Új albummal és nagyszabású európai turnéval tér vissza a Take That

2026.09.01. 11:43

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur meggyilkolásában Duane "Keffe D" Davist

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő