Tűzvarázs, zombitánc, boszorkánykonyha, bátorságpróba, esti állatbemutatók, rémségek ösvénye, banyatanya, kreatív kézműveskedés, LED fényzsonglőr show, élőszobrok, arcfestés, borzongató előadások és még sok más érdekes program és élmény várja a látogatókat október 25-én este 18 órától 23 óráig.

Igaz, hogy a tulajdonképpeni mindenszentek előestéje csak néhány nappal későbbre esik, azonban a Budapesti Állatkertben már október 25-én, pénteken este megtartják a halloweent. Napközben az Állatkert az októberi hétköznapokon szokásos nyitvatartási rend szerint lesz nyitva, így 17 órakor bezár, 18 órakor pedig újra kinyit, már az állatkerti halloweenre érkező nagyközönség előtt. A programoknak valamivel 22 óra után lesz végük, a kert területén pedig 23 óráig tartózkodhatnak majd a látogatók.

Már a nyitás előtt is gólyalábasok várják az érkezőket a főbejáratnál, a kaput pedig személyesen Drakula tárja majd szélesre a látogatók előtt. A programok egy része állatos élményprogram lesz, az oroszlánfókák tréningjétől az elefántcsalád bemutatásán és a tevetalálkozón át egészen a merüléses cápaetetésig. Az est során három alkalommal tartanak a denevérek világát megismertető élő bemutatót a Varázshegyben. Többféle tüzes produkció, tűzzsonglőr bemutató, LED fényzsonglőr show, sőt zombitánc is lesz, de rémkereső játékkal, halloweeni kézműveskedéssel, élőszobrokkal, mikromágiával, digitális karikatúra készítéssel, logikai asztallal és ördöglakatokkal, banyatanyával, boszorkánykonyhával, bátorságpróbával, ízeltlábú bemutatóval, óriáspókháló szövéssel, boszorkányos arcfestéssel és sok más érdekességgel is készülnek a szervezők. Az est során filmvetítéseket, illetve érdekes ismeretterjesztő előadásokat is tartanak.

2024.10.21. 16:00

Hagyni kell a szemünket pihenni, és az agyunkat alkotni” – megjelent a 19. Animal Cannibals lemez

2024.10.21. 14:00

Harminchat éves a Roxette emblematikus albuma

2024.10.21. 10:00

Cher: "Könnyebb kétszer elválni, mint bekerülni a Rock and Roll Hírességek Csarnokába"

2024.10.21. 08:00

Tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

2024.10.20. 11:04

Madonna "botrányalbuma" harminckét éves lett

2024.10.19. 12:13

26 éve is hittünk Cherben!

2024.10.18. 10:00

Leonard Cohen örökösei bírósági végzéssel tiltották le a "Hallelujah"-t Trump kampányaiban

2024.10.18. 08:00

Díjnyertes kortárs olasz filmekkel közeleg a 22. olasz filmfesztivál

2024.10.17. 14:04

Boldog születésnapot, Slim Shady!

2024.10.17. 12:00

Harminc éves lett a Jamiroquai űrcowboy-a

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő