Jon Bon Jovi az utóbbi időben többször beszélt két évvel ezelőtt végzett hangszál-műtétjéről és annak következményeiről, valamint arról, hogy ha nem sikerül az énekhangját visszahozni arra a színvonalra, amit megszokott és amit a rajongók is elvárnak, abbahagyja a koncertezést. Ezt most egy friss interjúban is megerősítette.

A Bon Jovi frontembere legutóbb februárban lépett fel a MusiCares jótékonysági gáláján a Los Angeles-i Kongresszusi Központban, ahol az „Év Emberének” választották – lehet, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy élőben énekelt.
A napokban a The Sunday Times-nak adott interjúban azonban arról beszélt, minden áron nem fog többé élőben énekelni – ennek feltétele, hogy úgy tudjon énekelni, mint a hangszálproblémái előtt. “Ha az énekhangom már sosem lesz olyan, mint régen, akkor abbahagyom. És ez nekem megfelel, elfogadtam” – mondta Jon Bon Jovi
Hangja teljes helyreállítása érdekében Jon Bon Jovi énektanárhoz jár, és naponta két órát gyakorolja a gitározás mellet az éneklést is.
Közben június 7-én a Bon Jovi kiadja 16. albumát, a “Forever” -t, – ez lesz 4 év óta a banda első új zenei anyaga.
Fotó: Steve Jennings/WireImage/Getty Images