Nyolcadik alkalommal érkezik koncertezni Magyarországra Bryan Adams. A világhírű kanadai rocksztár két évvel ezelőtti estje után december 16-án ismét az MVM Dome-ban lép fel.

Az énekes-dalszerző Roll with the Punches című turnéjával tér vissza Budapestre, és legújabb lemeze dalai mellett legnagyobb sikereit is előadja.

Kanada egyik legismertebb zenésze csaknem öt évtizede tartó karrierje során több mint százmillió lemezt adott el, turnézott mind a hat kontinensen (első nyugati zenészként lépett fel például Pakisztánban vagy Vietnámban), több mint negyven országban vezette a slágerlistákat.
Eddig tizenhat stúdiólemezt készített, az elsőt még 1980-ban, a legutóbbit tavaly jelentette meg. Legnagyobb slágerei közé tartozik a Summer of ’69, az (Everything I Do) I Do It for You, a Heaven, a Straight from the Heart, a Please Forgive Me vagy az Ed Sheerannel közös Shine A Light. Dalait olyan neves művészek adták elő, mint Joe Cocker, Bonnie Tyler, a Kiss vagy Tina Turner, akivel még duettet is énekelt. Dolgozott együtt Barbra Streisanddal, Celine Dionnal, Stinggel és Rod Stewarttal is.

Bryan Adams filmzenéiért Oscarra és Golden Globe-díjra is jelölték, Grammy-díjat egyszer, 1992-ben kapott az (Everything I Do) I Do It For You című dalért, bár tizenhatszor is jelölték Grammyre. Többek között a Szilaj, a vad völgy paripája rajzfilmhez és a Micsoda nő musicalhez is írt dalokat. Megkapta a legmagasabb kanadai állami kitüntetést, beiktatták a Zenei Hírességek Csarnokába, csillaga van a hollywoodi Hírességek Sétányán.

2024-ben Adams független művésszé vált és megalapította saját lemezkiadóját, a Bad Records-ot. Azóta két, háromalbumos box szettet adott ki, amelyek a londoni Royal Albert Hallban tartott koncertjeinek a felvételeit tartalmazzák, így összesen hat albumot jelentetett meg mindössze két év alatt.
Tavaly augusztusban adta ki Roll with the Punches című stúdióanyagát, amely keveréke a rá jellemző himnikus rocknak, a nyers gitárriffeknek, a szívből jövő dalszerzésnek, miközben fülbemászó dalokat párosít elgondolkodtató pillanatokkal.

A kanadai sztár fotósként is ismert, fényképalbuma Exposed címmel 2012-ben jelent meg. Készített képeket az angol királyi családról, jó kapcsolatban volt a néhai Lady Dianával, és fotózta a tragikus sorsú Amy Winehouse-t is.

Forrás. MTI

📷  Satish Bate/Hindustan Times via Getty Images

2026.02.27. 12:00

Chris Evans, Javier Bardem és Deni Moore is Oscar-díjakat ad át

2026.02.27. 10:00

Több mint negyed évszázaddal ezelőtt Britney Spears először vette be a brit slágerlistát

2026.02.27. 08:00

Virtuálisan sétálhatunk végig a Műcsarnok több tárlatán át

2026.02.26. 14:00

Tinisztárból érett, szenvedélyes nő lett Hilary Duff

2026.02.26. 13:13

Először lesz dél-koreai elnöke a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének

2026.02.26. 12:00

Kitünteti a Metallicát az Amerikai Vöröskereszt

2026.02.26. 08:00

Biztos, hogy létezik élet a Földön kívül, állítja Steven Spielberg

2026.02.25. 14:00

Harmincegy éve lett listavezető a "Take A Bow"

2026.02.25. 12:00

A Backstreet Boys marad Las Vegas-ban és a Super Bowlról álmodik

2026.02.25. 10:00

A „Jump” negyvenkét éve ugrott a slágerlisták élére

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő