Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.  A Sziget ismét független fesztiválként, az egyediségét és a korábbi értékeit hangsúlyosabban kiemelve a nemzetközi piacon is unikális rendezvényként tovább kívánja erősíteni pozícióját a nemzetközi élvonalban. A jövő évi Sziget 2026. augusztus 11-étől 15-éig tervezik megrendezni.

Mint írta, miután a fővárosi frakciók pozitív állásfoglalásával elhárult az akadálya annak, hogy a Sziget hosszú távú területbérleti engedéllyel vághasson neki a jövőnek, megszületett a megállapodás, amely szerint a londoni székhelyű Superstruct Entertainment-től Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt.-t. “A Sziget Zrt. tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul az elkövetkező hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a terveink szerint közösen fogjuk finanszírozni a fesztivált. Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, velük biztosan szorosan együttműködünk” – idézte Gerendai Károlyt a közlemény. Kádár Tamás, a cég vezérigazgatója szerint a Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amelyeket több mint három évtizede képvisel. Gerendai Károly nyolc évvel ezelőtt vonult ki a fesztiváléletből. A közlemény kiemelte: stratégiai kérdésekben határozott elképzelésekkel tér vissza, amelyek megvalósításában számít a mostani menedzsment és a cégben dolgozó szakemberek munkájára, és szeretne további “tudást” is bevonni. “A megújuláshoz sokat adhat hozzá, ha hallgatunk kívülről jövő véleményekre, olyan szakemberekre, akik különböző szemszögből nézik a fesztiválpiacot” – mondta Gerendai. Pálffy András, a Budapest Park alapítója úgy fogalmazott, hogy a Park és a Sziget együttműködése egyfajta értékközösség. “Mindkét brand megőrzi autonómiáját, ugyanakkor kihasználjuk azokat a szakmai és működési szinergiákat, amelyekkel stabilabbá és jövőállóbbá tehetjük a magyar fesztiválpiacot” – közölte. Gerendai Károly szerint a hosszú távú jövő alapjának biztosítéka lehet, ha sikerül a Sziget egyediségét és értékeit hangsúlyosabban kiemelni, a fesztivál kulturális lenyomatát jobban erősíteni, illetve Budapest és a Sziget szinergiáját jobban kihasználni. “Nem szeretném, hogy a Sziget korosztályos kalitkába záródjon, és bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is fontosnak tartom megszólítani. Célunk, egy mindenki számára szerethető, a nemzetközi piacon is unikális fesztivál új lendülettel történő szervezése” – tette hozzá a Sziget régi-új tulajdonosa. Kádár Tamás közölte, hogy napokon belül elkezdik a jegyárusítást egy 48 órás kedvezményes akcióval.  

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.11.11. 12:00

Több mint négy évtized után a „Thriller” újra a Billboard Top 10-ben

2025.11.11. 10:00

Együnk libát!

2025.11.11. 08:18

Elárverezik a Nyugati Gonosz Boszorkány kalapját

2025.11.10. 16:00

Ed Sheeran felhívására az Egyesült Királyság kormánya jóváhagyta az oktatási reformot

2025.11.10. 14:00

Aukción kelt el az Oasis feloszlásának „szemtanúja”

2025.11.10. 10:00

Ünnepel a fantom a Madách Színházban

2025.11.10. 08:00

Megérkezett New Yorkba a Rockefeller Center karácsonyfája

2025.11.09. 14:00

Elkészült a klip Robbie Williams zenei szerelmesleveléhez

2025.11.08. 11:45

Lady Gaga és Kendrick Lamar kapta a legtöbb Grammy-jelölést

2025.11.08. 10:00

A mai nap a cappuccinóé

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő