Kevesebb mint két hét van hátra Justin Timberlake “Everything I Thought It Was” című új albumának debütálásáig. Múlt héten az énekes a Spotify-al együttműködésben, Los Angelesbenegy óriáskivetítőn fedte fel az album tracklistáját egy óriásplakáton. Korábban megerősítette az is, hogy az albumon szerepel egy dal amit egykori zenekarával, az NSYNC-el készített.

Az “Everything I Thought It Was” című albumra összesen 18 dal került fel, amelyek közül hármat Justin Timberlake más zenészekkel közösen készített. Ezek közül talán a legnagyobb várakozás a  “Paradise” című számot előzi meg, amelyet Justin NSYNC-el készített.

Az NSYNC tavaly állt össze egy fellépés erejéig az MTV Video Music Awards zenei díjátadón, ahol több mint 20 év után énekeltek újra együtt. A rajongók azóta reménykednek abban, hogy ez csak a kezdet volt. Nemrégiben maga Justin Timberlake is utalt arra, hogy nem kizárt, hogy a zenekar új zenével jelentkezik, most pedig egy TikTok videóban erősítette meg, hogy jön az új az NSYNC dal.Az még kérdéses, hogy az NSYNC csatlakozik-e majd Justinhez valamelyik koncertjén, a “Forget Tomorrow” turnéján.

@justintimberlake

Replying to @Briana Resendez

♬ original sound – Justin Timberlake

Eddig Timberlake két dalt mutatott be az új albumról: a- “Selfish”-t  és “Drown”-t. Az “Everything I Thought It Was” március 15-én jelenik meg, és az énekes első albuma lesz az 2018-as “Man of the Woods” óta.

Fotó:  Theo Wargo/Getty Images for MTV

2025.07.09. 08:00

Már voksolhatunk az év madarára

2025.07.08. 16:00

A főváros felett ragyogott fel Superman logója

2025.07.08. 14:00

Michael Douglas nyugdíjba vonul

2025.07.08. 12:00

Egy évszázad után a párizsiak és a turisták ismét lubickolhatnak a Szajnában

2025.07.08. 10:00

A négyes számú Kurnyikova-Iglesias baba érkezését gyanítják a rajongók

2025.07.08. 08:00

Könnyebb sérülésekkel végződött az év első bikafuttatása Pamplonában

2025.07.07. 16:31

22. alkalommal rendezik meg a LB27 Reggae Campet

2025.07.07. 14:00

Közel négy évtizede állt az amerikai slágerlista élére Price slágere

2025.07.07. 11:00

Együnk csokit! Ma van a csokoládé európai napja

2025.07.07. 10:00

Új dallal ünnepel a 30 éves Foo Fighters

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő