1987. augusztus 31-én Michael Jackson piacra dobta a hetedik stúdióalbumát. Hihetetlen, de a „Bad” című korong már 37 éve írta be magát a popzene klasszikus alkotásai közé.

Az 1982-es elsöprő sikerű „Thriller”-t követve, a „Bad” volt a pop királyának harmadik és egyben utolsó zeni kollekciója, amelyet Quincy Jones jegyzett producerként. Jacko hetedik stúdióalbuma – elődeihez hasonlóan-  hatalmas siker lett, ami nem csoda, hiszen olyan dalok hallhatóak rajta, mint az “I Just Can’t Stop Loving You”, a  “The Way You Make Me Feel”,  a “Man in the Mirror”, a “Dirty Diana”, vagy a címadó “Bad”, amelyek mind a slágerlisták első helyén kötöttek ki.

Az album szintén 25 országban lett listavezető, és számtalan elismerést hozott Michael Jacksonnak és a korongon dolgozó stábnak – többek közt két Grammy-díjat. Bruce Swedien a legjobb hangmérnöknek járó díjat hozta el az 1988-as Grammy-gáláról, a “Leave Me Alone” klipje pedig 1990-ben kapta meg a legjobb zenei videónak járó Grammy-t.

Ma az Egyesült Királyságban a „Bad” már tizennégyszeres-, az Egyesült Államokban tizenegyszeres platinalemez. Világszinten 35 millió példány kelt el belőle, a Rolling Stone magazin pedig beválogatta minden idők 500 legjelentősebb albuma közé.

2026.04.21. 14:00

Pert vesztett Amy Winehouse apja az énekesnő barátnőivel szemben

2026.04.21. 10:00

Flea megerősítette: készül az új Red Hot Chili Peppers album

2026.04.21. 08:00

Madonna visszatért a táncparkettre

2026.04.20. 14:00

Új James Bond-projekthez készített zenét Lana Del Rey

2026.04.20. 12:00

"A Concert For Life" – harmincnégy éve Freddie Mercury-ért zenélt a világ

2026.04.20. 11:11

Így ünnepelték a bringázást tízezrek az I bike Budapesten

2026.04.19. 10:00

Négy évtizeddel ezelőtt Prince saját magát előzte meg az amerikai slágerlista élén

2026.04.17. 14:00

Már folyamatos mix verzióban hallgathatjuk Madonna ikonikus albumát

2026.04.17. 12:00

Emberrablás, családi tragédia és viszonzatlan szerelem – mi maradt rejtve a 30 éves „Rómeó + Júlia” kulisszái mögött?

2026.04.17. 11:39

Hivatalosan is készül a Top Gun 3 - Tom Cruise visszatér

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő