Külföldi rekordnevezés várható október közepén a Budapest Maratonon, amelyet negyven éve rendeztek meg először. A stevező, Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a sporteseményen, amely október 12 és 13-án lesz, 107 országból mintegy hatezer külföldi nevező van már, így megdől a korábbi 5400 fős rekord, amely még a koronavírus-járvány előtti időszakban született.

A korábbi évek tapasztalatai alapján legalább még ugyanennyi családtag, ismerős, szurkoló kíséri el a futókat Budapestre, így a becslések szerint 10-12 ezer futóturista érkezik Magyarországra. Ez példátlanul magas szám a magyar szabadidősport történetében, sőt a versenysportban is csak a legrangosabb nemzetközi események, például az atlétikai világbajnokság, a futball Eb és a Forma-1-es futamok csábítottak ennyi külföldit Magyarországra – áll a közleményben.

Idén a maratoni távon minden második induló, azaz háromezer futó külföldi lesz, de csaknem ugyanennyien utaznak a rövidebb távok, például a félmaraton, vagy a 10 kilométeres futam miatt is Budapestre. Közülük is kiemelkednek a britek több mint 1000 futóval, őket a franciák és az olaszok követik 500-500 nevezéssel, majd a szlovákok és a lengyelek következnek 300-300 futóval. A távok összlétszáma 30 ezer fő körül lesz.
“Mágnesként vonzza Budapest és a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál a külföldi indulókat” – véli Kocsis Árpád ügyvezető.

“Ötvenszázalékos a növekedés 2023-hoz képest, ezzel végre túlszárnyaljuk a korábbi, még a járvány előtti időszakban született rekordot. Felméréseink szerint a külföldi állampolgárok kevesebb mint 10 százaléka él és dolgozik Magyarországon, vagyis azt mondhatjuk, hogy döntő többségük kifejezetten a futófesztivál miatt utazik Budapestre” – tette hozzá.

Forrás: MT

📷 Pexels/Run ffwpu

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.18. 14:00

Harminchét éve hallgatjuk a Dirty Dancing zenéjét

2025.07.18. 14:00

Európai zenészek közösen kampányolnak az AI-rendelet betartatásáért

2025.07.18. 10:00

Ezeket a filmeket szerettük legjobban 2025 első felében

2025.07.18. 08:00

Huszonhét éves az „Armageddon: The Album”

2025.07.17. 12:00

Jennifer Lopez magyar vízre szomjazik

2025.07.17. 10:00

Emoji Világnap - apró ikonok nagy hatással

2025.07.17. 08:00

Érkezik az év leglátványosabb csillaghullása

2025.07.16. 15:04

Negyed százados a Coldplay első albuma

2025.07.16. 14:17

Janet Jackson 10 év után újra randizik

2025.07.16. 10:21

Harrison Ford megkapta első Emmy-jelölését

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő