Az idei APRA zenei díjátadón, az énekesnő megkapta a rangos Ted Albert – díjat az ausztrál zeneiparhoz való kiemelkedő hozzájárulásáért.

Kylie Minogue eddig 17 stúdióalbumot jelentetett meg, valamint számos válogatáslemezt, és több mint 50 kislemeze jutott be a slágerlisták élvonalába. A kétszeres Grammy-díjas, hatszoros Grammy-jelölt Kylie, húsz éven keresztül volt a legtöbbet sugárzott előadó a világ rádióiban, egyben ő az első női előadó, akinek öt egymást követő évtizedben – az 1980-as évektől napjainkig – sikerült az Egyesült Királyság albumlistájának élére kerülnie.
A Ted Albert-díjat, az az ausztrál APRA Awards egyik legtekintélyesebb elismerését olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítélik oda akik, kiemelkedő módon hozzájárultak az ausztrál zenei élet fejlődéséhez, maradandó hatást gyakoroltak a zeneiparra, és tevékenységük túlmutat a szimpla előadóművészi munkán – így dalszerzők, producerek, kiadók, zenei vezetők- illetve menedzserek is megkaphatják.
A teljes nevén Ted Albert Award for Outstanding Services to Australian Music-díjat, amely az ausztrál zeneipar “életműdíjának” tekinthető, Ted Albert – a többek közt az AC/DC-t is világsikerre segítő-, úttörő ausztrál zenei producer, a legendás Albert Productions alapítója, tiszteletére nevezték el.