Lady Gaga ötödik alkalommal vezeti a szigetország slágerlistáját, ezúttal a “Mayhem” című lemezével – jelentette a PA Media/DPA, az Offical Charts-ra hivatkozva. Az új korong a tengerentúlon szintén az első helyen áll – derül ki a Billboard magazin beszámolójából.

Az énekesnő, eredeti nevén Stefani Germanotta, korábban már négy alkalommal vezette az Egyesült Királyság albumlistáját: debütáló korongja, a 2008-as, „The Fame”, majd a 2011-es „Born This Way”, illetve a 2013-as „Artpop” és a 2020-as „Chromatica” is #1 lett.
A Billboard magazin pedig arra emlékeztet, hogy a 14 Grammy-díjjal büszkélkedő énekesnő január 27-én jelentette be az új album érkezését, amely március 7-én jelent meg, és három kislemez vezette fel, a “Disease”, a Bruno Mars-zal közös “Die With a Smile”, amely a Billboard 100 élére került, és az “Abracadabra”.
Lady Gaga az új korongot nagyszabású koncertekkel készül népszerűsíteni, ezek sorát az áprilisi Coachella fesztiválon való fellépése nyitja. Ezt követően az alábbi két koncert ad Mexikóvárosban április 26-án és 27-én, ezt pedig egy ingyenes fellépés követi a riói Copacabana strandon, május 3-án, a következő állomás Szingapúr, ahol Gaga május 18., 19., 21. és 24-én áll színpadra.