Az énekesnő bejelentette hetedik stúdióalbuma megjelenésének pontos dátumát: a MAYHEM március 7-én érkezik. A korong ötvözi azt az eklektikus energiát és merész művészi látásmódot, amellyel Lady Gaga évekkel ezelőtt, először bűvölte el a rajongóit. A korábban kiadott „Disease” és „Die With a Smile” után Gaga február 2-án¸ a 2025-ös GRAMMY-díjátadó reklámszünetében mutatja be az album harmadik kislemezét és a hozzá kapcsolódó videoklipet.

A 14 dalból álló lemez a káosz és az átalakulás témáit járja körül, miközben a zene erejét ünnepli, azt ahogyan provokál, egyesít és gyógyít.
„Az album abból indult ki, hogy szembenézzek a félelmemmel, amiért visszatérek ahhoz a popzenéhez, amit a legelső rajongóim szerettek” – mondta Gaga, és így írta le a kreatív folyamatot: „olyan, mint egy törött tükör összeillesztése: még ha nem is tudod tökéletesen összerakni a darabokat, a magad módján mindig valami gyönyörűt és egészen újat alkotsz.”
A „Die With a Smile”, amely Gaga és Bruno Mars közös munkája, világsláger lett. A ballada harmadik hete vezeti a Billboard Hot 100 listát, és az élen áll a Billboard Global 200 és a Spotify Top 50 Global listáján is, rekordot döntve, mint a leggyorsabban 1 milliárd streamet elérő dal a Spotify-on. A számot két GRAMMY-díjra jelölték, köztük az év dala és a legjobb pop duó/együttes előadás kategóriákban.
A vasárnapi, február 2-i GRAMMY-gála előtt Gaga csatlakozik Billie Eilishez, Olivia Rodrigohoz, Stevie Nicks-hez és Joni Mitchellhez. a FireAid koncerten, amelyet a Los Angeles-i erdőtüzek károsultjai és a helyi közösségek javára rendeznek.
📷 Disney/Randy Holmes/Getty Images