Szombat estétől a különleges bolygósorakozó lesz: a Merkúr kivételével a Naprendszer összes bolygója megfigyelhető lesz az esti égen. Napnyugta után az egyre sötétebb égbolton szabad szemmel is látható lesz a Szaturnusz, a holdsarló, a Vénusz, a Jupiter és a Mars, távcsőben pedig a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatják az érdeklődők – olvasható Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.

Napnyugta után az egyre sötétebb égbolton szabad szemmel is látható lesz a Szaturnusz, a holdsarló, a Vénusz, a Jupiter és a Mars, távcsőben pedig a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatják az érdeklődők – írják a csillagvizsgálótól.

Hangsúlyozták, hogy a több éjszakán át tartó bolygósorakozóhoz hasonló jelenség az óriásbolygók lassú távolodása miatt legközelebb csak 2040-ben lesz megfigyelhető, de akkor sem látszik majd az összes bolygó. A bolygósorakozó február 1-jétől 9-éig jól megfigyelhető lesz, a dagadó Hold napról napra vonul végig a bolygók sora mentén.

A szakemberek szerint február 1-jén már 18 órától érdemes lesz kimenni egy nyugati irányba tiszta kilátást nyújtó helyre, mert délnyugat felé nézve, 25 fokos magasságban már ekkor megfigyelhető lesz a vakító fehér Vénusz, alatta pedig a háromnapos holdsarló. A holdsarló alatt egy halványabb, narancssárga csillagszerű fénypont is látszik majd, a Szaturnusz. Az ég tetejére nézve, délkeleti irányban a fehér, fényesen vakító Jupiter lesz észlelhető, keleti irányba nézve, 35 fok magasságban pedig a Mars látszik majd fényes, kifejezetten narancssárga csillagszerű testként.

Hozzátették, hogy egy kézitávcsővel még két bolygót megkereshetnek az érdeklődők. A halványabb, kékes Neptunusz a holdsarlótól balra fölfelé, a Vénusztól pedig balra lefelé helyezkedik majd el, a három égitest egy háromszöget zár be. A sorakozó hatodik bolygója, a halvány, zöldes csillagként felbukkanó Uránusz a Jupiterhez esik majd közelebb, a Fiastyúktól jobbra lefelé bukkanhatnak rá a szemlélők.

Kitértek arra is, hogy február végén ugyan a Merkúr is csatlakozik a sorhoz, így a sorakozó kiteljesedik, azonban a Nap közelsége miatt a Szaturnuszt és Neptunuszt ekkor már nehéz lesz megfigyelni.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján további részletek olvashatók a jelenségről.

Forrás: MTI

📷 Pexels/Lucas Pezeta

2025.02.16. 14:56

Négy évtizeddel ezelőtt a "Careless Whisper" felért a Billboard csúcsára

2025.02.15. 12:00

Harminckét éves a The Cranberries slágere

2025.02.15. 12:00

Több mint három évtizede: "I Feel You"

2025.02.14. 12:00

Casanova előtt tiszteleg a ma kezdődő velencei karnevál

2025.02.14. 10:00

Filmet készít a Green Day

2025.02.14. 08:00

Ma kidurran a szívlufi - itt a Valentin nap

2025.02.13. 16:00

Bécsben a múzeumban randevúzhatunk Valentin-napon

2025.02.13. 14:00

Először nyerte el óriás schnauzer a fődíjat a világ egyik leghíresebb kutyakiállításán

2025.02.13. 10:00

Isten éltesse Robbie Williams-et!

2025.02.13. 08:00

Éljen a rádiózás világnapja!

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő