„A boldogság az élet értelme, az emberi lét célja és vége “ – mondta Arisztotelész. A világ pedig 2013. óta március 20-án ünnepeli a boldogság világnapját.

Az ENSZ Közgyűlése 2012. június 28-án nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. Konszenzussal elfogadott határozatában a Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság és a jólét keresése az emberi lét egyik alapvető célja.

Az ENSZ ”boldogság határozata” kimondja, hogy a boldogság elérése az állampolitika egyik célja kell hogy legyen, egy komplexebb, igazságosabb és  kiegyensúlyozottabb gazdasági fejelődés része, amely hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, a nélkülözés felszámolásához és a boldog léthez.

A boldogság nemzetközi napjának kezdeményezése a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország a világon elsőként még 1972-ben vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.

A boldogság mentális állapot, és igen széles skálán mozog, az elégedettségtől az örömérzetig – illetve mindenkinél más és más váltja ki. Ezért fontos, hogy rátaláljunk arra tevékenységre, életérzésre ami bennünket igazán boldoggá tesz!

Fotó: Pixabay

2026.04.21. 14:00

Pert vesztett Amy Winehouse apja az énekesnő barátnőivel szemben

2026.04.21. 10:00

Flea megerősítette: készül az új Red Hot Chili Peppers album

2026.04.21. 08:00

Madonna visszatért a táncparkettre

2026.04.20. 14:00

Új James Bond-projekthez készített zenét Lana Del Rey

2026.04.20. 12:00

"A Concert For Life" – harmincnégy éve Freddie Mercury-ért zenélt a világ

2026.04.20. 11:11

Így ünnepelték a bringázást tízezrek az I bike Budapesten

2026.04.19. 10:00

Négy évtizeddel ezelőtt Prince saját magát előzte meg az amerikai slágerlista élén

2026.04.17. 14:00

Már folyamatos mix verzióban hallgathatjuk Madonna ikonikus albumát

2026.04.17. 12:00

Emberrablás, családi tragédia és viszonzatlan szerelem – mi maradt rejtve a 30 éves „Rómeó + Júlia” kulisszái mögött?

2026.04.17. 11:39

Hivatalosan is készül a Top Gun 3 - Tom Cruise visszatér

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő