A People magazin beszámolója szerint, Zoë Kravitz és Channing Tatum két év után eljegyezték egymást. A kiadvány számos forrásra hivatkozik, amelyek szerint a pár már “hallja az esküvői harangok zúgását”.

A színészpárról hétvégén készült fotó – amint éppen megérkeznek Kendall Jenner Halloween-party-jára- amelyen látszik Zoë Kravitz állítólagos eljegyzési gyűrűje is.
Lenny Kravitz lánya egy tavaly adott interjúban “egyszerűen csodálatos ember”-nek nevezte szerelmét, Channing Tatumot.
“Ő megnevettet. Mindketten imádjuk a művészetet, és beszélgetünk róla. Szívesen nézünk filmeket is, amelyeket azután megtárgyalunk, kihozva egymásból a legjobbat” – mondta Zoë Kravitz.
Egy évvel ezelőtt egy, a két színészhez közelálló forrás a “People” magazinnak azt nyilatkozta, hogy hogy Kravitz és Tatum “nagyon boldogok együtt”.
“Amikor nem dolgoznak, nagyon visszafogottak, élvezik a nyugodt, barátaikkal töltött estéket, de legtöbbször csak otthon maradnak. Channing komolyan veszi Zoë-t. Ez nem egy véletlen kapcsolat” – mondta a forrás.
Zoë Kravitz és Channing Tatum kapcsolatáról először 2021 nyarán indultak el a pletykák.
A két híresség Zoë Kravitz első, rendezőként jegyzett filmje, a “Pussy Island” szereplőválogatásán ismerkedett meg. Bár a romantikus kapcsolatukról nem beszéltek, ugyanebben az évben Tatum a “Variety”-nek elmondta, hogy Kravitz a “legjobb értelemben vett perfekcionista”.
Egy másik interjúban pedig az énekesnő, aki hamarosan rendezőként is debütál, arról beszélt, hogy valóban végtelenül hálás a filmnek, amely elhozta az életébe Channing Tatumot , akivel a művészetben is megtalálta az összhangot.
A 43 éves Tatumn és Zoë Kravitz is volt már házas, Channing Tatumnak van egy tízéves lánya is, Everly.
Fotó: MEGA/Getty Images