Március 20-án 10 óra 01 perckor elkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség. Ugyan a köztudatban március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.

A nap-éj egyenlőség dátuma azért “csúszkál”, mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki .
A Föld pályaparaméterei – excentricitása, a tavaszpont helye, a forgástengely precessziója – sem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.

A nap-éj egyenlőség idején – az elnevezés ellenére – nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka .
Ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek a valódi elhelyezkedésüknél egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett. Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát.A másik ok pedig az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van: vagyis már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontjánál már lenyugodott.
Emiatt ilyenkor, sőt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség, de március 16-án majdnem egyenlő a nappal és az éjszaka hossza. Emiatt nap-éj egyenlőségkor nincs nap-éj egyenlőség, sőt emiatt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség.

Forrás: MTI

📷 Pixabay

2025.04.28. 16:00

A Green Day a Boulevard of Broken Dreams-től eljutott a Hollywood Boulvardig

2025.04.28. 12:00

Jövő héten kezdődnek az érettségik

2025.04.28. 10:00

Néhai zenésztársai is feltűnnek Snoop Dogg új klipjében

2025.04.28. 08:00

Vígmajálissal, ünnepi koncerttel és filmvetítéssel ünnepli születésnapját a Vígszínház

2025.04.27. 10:00

Huszonhét éves a dal, amely a Dr. House főcímzenéjét is ihlette

2025.04.25. 12:00

DR BRS, Kollányi Zsuzsi és Bartalos Jenő "valahonnan" ismerős dallamokkal köszöntötte a tavaszt

2025.04.24. 16:00

Ben Affleck ismét a maffiának könyvel

2025.04.24. 14:00

Csillagot kap a Hírességek Sétányán a "Grace Klinika" színésznője

2025.04.24. 12:00

A kutya egyszerre gyerek és legjobb barát

2025.04.24. 08:00

Világsztárok és a hazai kedvencek érkeznek a Budapest Parkba

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő