A tizenötszörös Grammy-díjas énekesnő, aki emellett a „The New York Times” legnépszerűbb szerző, filmes – televíziós – és színházi producernek járó elismerését is magáénak mondhatja, 1981. január 25-én született New Yorkban.
Alicia Keys hét évesen kezdette el zongorázni, első dalát, a „Butterflyz”-t tizennégy évesen írta. A szerzemény helyet kapott az énekesnő bemutatkozó albumán is: a “Songs In A Minor”2001-ben jelent meg és azonnal hatalmas siker lett. Világszerte tizenkét millió példány kelt el belőle és a rajta hallható slágerekkel együtt – mint a „Fallin’”, „A Woman’s Worth”, „How Come You Don’t Call Me” vagy a „Girlfriend” – számtalan díjat és elismerést, többek közt öt Grammy-díjat hozott Alicia Keys-nek.
2003-ban jelent meg a második lemeze a „The Diary of Alicia Keys”, amelyből kilencmillió példány fogyott és azonnal a Billboard R&B slágerlistájának élén nyitott.
Néhány év alkotói szabadság és feltöltődés után 2007-ben Alicia Keys kiadta a harmadik stúdióalbumát, „As I Am” címmel – ez a korong is a listák élén debütált az Egyesült Államokban, hétszázezer eladott példánnyal, még a megjelenése első hetében. Ez a legnagyobb siker, amit női R&B előadó valaha elért. Nem véletlen, hogy az „As I Am” háromszoros platinalemez lett és három Grammy-díjat kapott. A korong egyik single-je a „No One” pedig 2007-ben a leghallgatottabb dal volt az Egyesült Államokban”.
Alicia Keys a következő munkáival sem okozott csalódást a rajongóknak: 2009-ben jött a „The Element of Freedom”, 2012-ben a „Girl on Fire” amely elnyerte a „legjobb R&B album”-nak járó Grammy-díjat, ami Keys számára már a harmadik ilyen elismerés volt.
2021-ben jelent meg az énekesnő legutóbbi albuma, a „Keys” (Originals and Unlocked)”-t, a 2020-s “Alicia” folytatatásaként. 2022-ben jött a “Keys” deluxe verziója, amelynek megjelenését a világ körüli Alicia + Keys World Tour turné követte, amelyen az énekesnő az “Keys” és az “Alicia” zenei anyagát is bemutatta. 2022-ben dobta piacra első karácsonyi albumát, tavaly novemberben bemutatta a “Golden Child” című dalát – ami emélhetőleg egy új album előfutára – és amelyet decemberben egy még újabb felvétel, a “Lifeline” követett, amely az első kislemez a “The Colour Purple” című film zenei albumáról.
Debütáló stúdióalbuma, a 2001-es “Songs in A Minor” megjelenése óta, Alicia Keys több mint 65 millió lemezt adott el, több mint 5 milliárd streamet generált. Több mint 37 millió eladott kislemezzel és több mint 20 millió albummal – csak az Egyesült Államokban – az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége az évezred legnépszerűbb R&B előadójának nyilvánította.
A Grammy-díjas énekesnő életéről musical készül: az önéletrajzi ihletésű zenés darabot, amely a „Hell’s Kitchen” címet kapta, tavasszal mutatják be a Broadway-n.
Alicia Keys nem csak előadóként, de dalszerzőként, és többek közt Broadway musicalek producereként is sikeres, valamint színésznőként és íróként is bizonyított. Bemutatkozó könyvével, a „Tears for Water: Songbook of Poems & Lyrics by Alicia Keys”-el, elnyerte a „The New York Times” díját, amely a legtöbb eladott könyvvel bíró szerzőnek jár. Emellett Alicia Keys a „Keep a Child Alive” nevű szervezetnek, amely hátrányos helyzetű gyerekeket segít.
Fotó: Theo Wargo/Getty Images