A hétvégén madármegfigyelő napok lesznek országszerte 16 megyében és Budapesten – áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME közleméynében. A programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény már két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével.

Idén az MME országszerte 16 megyében és Budapesten több mint félszáz helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén. A program magyarországi koordinátora az MME.

Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában az első ötben szokott szerepelni, a múlt évben két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

A közlemény szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni: bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.
A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 6-án ad hírt az egyesület.

A helyszínekről, a részvételről az egyesület honlapján lehet tájékozódni.

Tavaly 36 ország 984 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg 24 ezer 614 résztvevő.

Forrás: MTI

📷 Pexels/Pixabay

2025.10.01. 14:00

Victoria Beckham elhúzta a mézesmadzagot a Spice Girls rajongók előtt

2025.10.01. 12:00

Fogadjunk örökbe fekete kutyust! #NationalBlackDogDay

2025.10.01. 10:00

Harmincnégy éve Prince gyöngyöket és gyémántokat szórt a rajongói elé

2025.10.01. 08:00

Fél évszázada ünnepeljük a zenét

2025.09.30. 15:38

Axl Rose a világ megmentésére indul

2025.09.30. 12:00

Bruce Springsteen: Különösen veszélyes időkben élünk

2025.09.30. 10:00

Újabb hollywoodi sztárpár válik

2025.09.30. 08:00

Jön az ötödik Pet Shop Boys remixlemez

2025.09.29. 14:00

Már harmincnyolc éve látnak szívesen a dzsungelben

2025.09.29. 12:55

Milánóban a kifutón is elbúcsúztak Giorgio Armanitól

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő