1992. október 20-án Madonna piacra dobta később „botrányosnak” minősített Erotica című albumát. Ez volt a pop királynőnek ötödik stúdióalbuma, amellyel egyidőben megjelentette első nyomtatott kiadványát, a „Sex” című fotókönyvet is.

A lemez a világ számos pontján a slágerlisták élén kötött ki, ám érdekes módon a tengerentúlon ez volt Madonna első albuma, ami nem került fel a toplista csúcsára- a Billboard 200-on a 2. hely helyig jutott. Ennek ellenére később az  Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a lemez egyaránt kétszeres platina státuszt ért el.

A kritikusok nagyon szerették az albumot, amelyet Madonna egyik legkísérletezőbb zenei anyagának tartottak, és külön értékelték, hogy kendőzetlenül beszél addig tabunak tekintett témákról, így az Aids-ről is. A pozitív kritika ellenére a rajongók óvatosabban álltak a lemezhez és nem kapkodtak utána. Az „Erotica”-ból világszinten így is több mint hatmillió példányt adtak el. Zenekritikusok egybehangzó véleménye szerintpedig az „Erotica” hatása határozottan nyomon követhető Janet Jackson és Beyonce munkásságán.

A „Erotica”-ról hat kislemez jelent meg, amelyek közül a címadó dal és a “Deeper And Deeper” a Billboard Hot 100 Top 10-es listájába is bekerült.

📷Murray Close/Sygma/Sygma/Getty Images

2024.10.21. 16:00

Hagyni kell a szemünket pihenni, és az agyunkat alkotni” – megjelent a 19. Animal Cannibals lemez

2024.10.21. 14:00

Harminchat éves a Roxette emblematikus albuma

2024.10.21. 10:00

Cher: "Könnyebb kétszer elválni, mint bekerülni a Rock and Roll Hírességek Csarnokába"

2024.10.21. 08:00

Tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

2024.10.20. 11:04

Madonna "botrányalbuma" harminckét éves lett

2024.10.19. 12:13

26 éve is hittünk Cherben!

2024.10.18. 10:00

Leonard Cohen örökösei bírósági végzéssel tiltották le a "Hallelujah"-t Trump kampányaiban

2024.10.18. 08:00

Díjnyertes kortárs olasz filmekkel közeleg a 22. olasz filmfesztivál

2024.10.17. 14:04

Boldog születésnapot, Slim Shady!

2024.10.17. 12:00

Harminc éves lett a Jamiroquai űrcowboy-a

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő