Az énekesnő legutóbbi stúdióalbuma, a Here For It All 2025 szeptemberében jelent meg, ő azonban máris új dalok felvételébe kezdett. A Variety magazinnak adott interjúban elárulta, hogy „nagyon izgatott” a készülő anyag miatt.

„Valóban új zenét veszek fel, és nagyon lelkes vagyok miatta. Igazából szinte mindig dolgozom új dalokon, de remélem, hogy ezek most a közönségnek is tetszeni fognak” – mondta az énekesnő.
Arra a kérdésre, hogy készül-e új album, Carey mosolyogva csak annyit válaszolt: ha ezt kimondja, „az emberek általában idegesek lesznek”.
Az énekesnő továbbra is tervezi, hogy kiadja régóta emlegetett, „elveszett” grunge-albumát, a Someone’s Ugly Daughter-t, bár egyelőre nem tudni, mikor kerülhet sor a megjelenésre. Carey azt is szeretné, ha a lemez az ő vezető vokáljávak készült változatban is napvilágot látna, de mint mondta, ehhez még ki kell várni a megfelelő pillanatot.
Mariah Carey – akit idén harmadik alkalommal jelöltek a Rock and Roll Hall of Fame-be – arról is beszélt, hogy tervei vannak a Glitter című film és az azonos című filmzene, a Glitter 25. évfordulója kapcsán.
A 2001-ben bemutatott romantikus zenés film ugyan kezdetben komoly bukásnak számított a mozikban, a filmzene azonban az évek során hatalmas és lelkes rajongótáborra tett szert. 2018-ban a rajongók még egy „Justice For Glitter” elnevezésű online kampányt is indítottak, amelynek köszönhetően az album ismét felkerült a világ több slágerlistájára.Az évforduló alkalmából Carey egy deluxe kiadás vagy újrakiadás lehetőségét fontolgatja. Mint bevallotta, korábban nehezen tudott azonosulni a projekttel a kezdeti kudarc miatt, ám idővel egészen másképp kezdett rá tekinteni.
„Régen utáltam, és azt gondoltam: miért is csináltam ezt? De később valami olyanná vált, amit igazán megszerettem” – mondta az énekesnő, majd hozzátette: az akkori érzései főként abból fakadtak, hogy a film „katasztrofális bukás” volt.
📷 Paras Griffin/Getty Images for BET