MA, vagyis november 24-én nyílik meg a Budapesti Karácsonyi Vásár és a Városháza Téli Élménypark, amelynek keretében a Deák Ferenc téren karácsonyi vásárral, a Városháza parkban pedig jégpályával várják a közönséget a szervezők.

November 24-től január 7-ig minden nap lehet majd korcsolyázni a Városháza parkban reggel 8 órától 20 óráig, míg csütörtöktől vasárnapig egy órával tovább, 21 óráig tartanak nyitva. A helyszínen a készlet erejéig korcsolyát is lehet majd kölcsönözni – közölte a programok szervezője.
A Deák Ferenc téri vásárban és a Városháza parkban hagyományos karácsonyi édességeket, ételeket és italokat, valamint magyar kézműves termékeket lehet majd kapni.

December 3-án, az első adventi vasárnapon közös gyertyagyújtás lesz a Városháza parkban, december 6-án pedig ugyanitt Mikulás ünnepséget is tartanak.
A Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz-akciója is kitelepül a Városháza parkba, ahol december 18-ig várják a hátrányos helyzetű, vagy nehéz körülmények között élő gyerekek részére a cipősdobozba csomagolt hasznos és kedves ajándéktárgyakat, játékokat.

Forrás: MTI

2025.07.10. 16:00

Superman mától visszatér a mozikba

2025.07.10. 14:00

Az első 1-es típusú diabéteszes Barbie baba már tény

2025.07.10. 11:31

Megkezdődött az EFOTT

2025.07.10. 10:30

Robbie Williams lovagi cím várományosa?

2025.07.09. 14:00

Oscar-ábrándokkal hozzák hírbe Kate Hudsont

2025.07.09. 12:00

Matteo Bocelli nem rejti véka alá az érzelmeit

2025.07.09. 10:00

Hosszú, izgalmas út vezetett a holnap startoló 57. Kékszalagig

2025.07.09. 08:00

Már voksolhatunk az év madarára

2025.07.08. 16:00

A főváros felett ragyogott fel Superman logója

2025.07.08. 14:00

Michael Douglas nyugdíjba vonul

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő