Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között – derül ki a Balatoni Hajózási Zrt., a Bahart tájékoztatójából.

A Bahart honlapján közölt adatok szerint az első kompok indulási ideje nem változott: Szántódról 7 órakor, Tihanyrévből 7.15-kor indul az első járat. Az eddigi menetrendhez képest pár, korábban közlekedő esti járat elmarad, így az utolsó járatok Szántód felől 19 órakor, Tihanyrévből 19.15-kor indulnak.
November elsejéig minden nap félóránként kelnek át a kompok. Ezt követően, a téli menetrend szerint hétközben már csak óránként, míg hétvégeken, valamint ünnepnapokon továbbra is félóránként indulnak a járatok. Nagy forgalom esetén a menetrend alkalmazkodik az igényekhez. A menetidő 8 perc.

Míg a komp egész évben üzemel, az idei menetrendi hajózási szezon október 25-én zárul. Ezt követően is lesznek eseményekhez igazodó programhajók, október 31-én például a Bahart honlapján közölt információk szerint egy-egy Halloween-hajó indul Siófokról és Balatonfüredről.

Forrás: MTI

📷 Pxhere

2026.10.12. 12:00

Új dallal és klippel jelentkezett Erdőhegyi Brigitta

2026.10.12. 10:00

Bécsben ingyenes vizespalackokat osztanak a kutyatulajdonosoknak, hogy megóvják a fákat

2026.10.12. 08:00

Zaragoza lesz Európa Zöld Fővárosa 2028-ban

2026.10.11. 10:00

Négy évtizeddel ezelőtt a Top Gun a Billboard élére repült

2026.10.10. 12:00

Közel négy évtizeddel ezelőtt a Whitesnake visszatért és meghódította Amerikát

2026.10.10. 08:00

Az R.E.M. 34 éve meghódította a brit slágerlistát

2026.10.09. 12:00

Melyik lehetett az első magyar zenekar a japán Fuji Rock fesztiválon?

2026.10.09. 10:00

Újabb Prodigy sláger érkezik jubileumi vinylen

2026.10.09. 08:00

Az operaházból a moziba költözik a Fantom

2026.10.08. 16:46

Kanadai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díj

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő