A Michael Jackson-rajongók végre láthatják az első képkockákat a régóta várt életrajzi filmből, amely a pop királyának életét mutatja be. A „Michael” című film előzetesét tegnap mutatták be – az már biztos, hogy Jaafar Jackson – Jacko testvére, Jermaine Jackson fia – alakítja híres nagybátyját, tökéletesen visszaadva annak ikonikus mozdulatait és énekstílusát.

A film, amelyet Antoine Fuqua rendezett, figyelemreméltó szereplőgárdát vonultat fel: Juliano Krue Valdi játssza a fiatal Michael Jacksont, Colman Domingo az édesapát és menedzsert, Joe Jacksont, Nia Long az édesanyát, Katherine Jacksont, Kat Graham Diana Rosst -, Miles Teller pedig John Brancát, Michael ügyvédjét és menedzserét alakítja. A „Michael” egyik producere Graham King, aki korábban a Freddie Mercuryról szóló nagysikerű „Bohém rapszódia” című filmet is jegyezte.

„A film bemutatja Michael életét a színpadon kívül is, és feleleveníti legemlékezetesebb fellépéseit korai szólókarrierjéből. A közönség most úgy láthatja Michael Jacksont, ahogyan még soha. Ez az ő történetének kezdete” – olvasható a film hivatalos leírásában.

Colman Domingo a People magazinnak elmondta, hogy a projektben való részvétel „igazi élmény” volt számára.
„Szeretném megmutatni ezeknek a valódi embereknek az emberi oldalát – a szívüket és a humorukat is. Ez néha ellentmondhat a közvéleménynek, de úgy érzem, az én feladatom az, hogy bemutassam személyiségük összetettségét” – tette hozzá Joe Jacksont alakító színész.

A rendező, Antoine Fuqua pedig elismerően nyilatkozott a főszerepet játszó Jaafarról: „Rendkívül izgalmas látni, ahogy Jaafar életre kelti Michaelt. Már az első találkozásunkkor éreztem egyfajta spirituális kapcsolatot – természetes tehetséggel rendelkezik, hogy megidézze őt, és lenyűgöző karizmája van a kamera előtt.”

„Bármit is gondolunk vagy tudunk róla, Michael Jackson az egyik legnagyobb művész a történelemben – ha nem a legnagyobb. Megérdemel egy filmet, és izgatott vagyok, hogy részese lehetek ennek a projektnek” – mondta Miles Teller a Variety-nek adott interjújában, amelyben azt is elárulta, hogy lehetősége volt „némi időt eltölteni” a valódi John Brancával.

2026.04.29. 15:09

A Sziegt hőskorát idézi fel az idén visszatérő Nulladik Nap

2026.04.29. 12:00

Slash gitárjától Lennon utolsó aláírásáig – zenei időutazásra hív egy londoni aukció

2026.04.29. 10:34

Rick Astley-től Ella Eyre-ig - idén is számos világsztár érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre

2026.04.29. 10:00

Az „Avatar” zeneszerzője szerint a mesterséges intelligencia gátat szabhat a fiatal zenészek szakmai fejlődésének

2026.04.28. 16:23

Jövő héten indul az érettségi szezon

2026.04.28. 12:00

Közös dallal jelentkezett a Duran Duran és Nile Rodgers

2026.04.28. 10:00

A Spotify megosztotta az elmúlt két évtized legnépszerűbb streameléseinek listáját

2026.04.28. 08:00

Tarol a Michael a mozipénztárakban

2026.04.27. 14:00

A Foo Fighters tudja mi lesz a kedvenc játékszerünk

2026.04.27. 12:00

Új lemezzel és turnéval tér vissza Tori Amos - Budapest is az állomások között

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő