A leadott szavazatok alapján a homoki árvalányhaj – latin nevén Stipa borysthenica –  lett az év vadvirága – drül ki a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület közleményéből. A második helyen a  kék szamárkenyér, az Echinops ruthenicus, míg harmadik helyen a kevéssé ismert pézsmahagyma, vagyis az Allium moschatum végzett.

A hazai árvalányhajakat, még inkább a tollas szálkájú árvalányhajakat a legtöbben ismerik. Azt már inkább csak a szakmabeliek tudják, hogy Magyarországon összesen 6, ebbe a csoportba tartozó árvalányhaj-faj él. Ezek elkülönítésében a termés mérete és a rajta húzódó szőrsorok mintázata segít – írták a közleményben.
A homoki árvalányhaj mint az alföldi homokpusztáink jellegzetes faja elsősorban a Duna-Tisza közén fordul elő, ahol sokfelé tájképileg is meghatározó, kisebb, elszigetelt előfordulásai azonban ismertek (voltak) más területeken is, köztük a Kisalföldön és a Nagykanizsa körüli homokpusztákon.

Kisebb állományai közül sok megsemmisült az utóbbi időben a különböző beruházások, emberi beavatkozások következtében.
Hasonlóképpen szűntek meg állományai a Homokháton is, ebben a régióban azonban arra is van példa, hogy korábban bolygatott területeken, felhagyott szántókon, autópályarézsűkön is nagy számban megjelenjen.

A terület mind drasztikusabb kiszáradása számos növényfajt sodort az eltűnés közelébe, a homoki árvalányhaj viszont ennek a folyamatnak a nyertese is lehet.

Szüksége is van erre, ugyanis világállománya igen kis területre korlátozódik: hazánk mellett Ukrajnában a Dnyeper menti homokterületeken jelenik meg, és kisebb foltokban Oroszország délkeleti részének homokterületein, elszigetelten pedig még Európa néhány más homokterületén – mutattak rá a közleményben, kiemelve, hogy
a faj védelmét és fennmaradását leginkább élőhelyeinek, alkalmas termőhelyeinek megőrzésével lehet biztosítani.

Az év vadvirága címet korábban elnyerte már többek között a leánykökörcsin, a kikeleti hóvirág és a szibériai nőszirom is.

Forrás: MTI

📷 Getty Images

2026.02.16. 12:00

Jön a „Confessions on a Dance Floor” (The Silver Collection) vinylen

2026.02.16. 10:00

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a "Careless Whisper" felért a Billboard csúcsára

2026.02.16. 08:00

Tárgyak második élete Bécsben

2026.02.15. 12:00

Harminchárom éves a The Cranberries slágere

2026.02.15. 10:00

Több mint három évtizede: "I Feel You"

2026.02.14. 08:00

Ma kidurran a szívlufi - itt a Valentin nap

2026.02.13. 14:00

Európa 4. legjobb és leginkább várt eseménye lett az Advent Bazilika 2026-ban

2026.02.13. 12:51

A Quimby új dalokkal készül márciusi jubileumi koncertjére

2026.02.13. 12:00

Isten éltesse Robbie Williams-et!

2026.02.13. 10:00

Nem a péntek 13. a legszerencsétlenebb nap

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő