20 év elteltével Michael Bublé ‘It’s Time’ című lemezének bővített újrakiadásával jelentkezett. Az ’It’s Time’ című, többmillió példányszámban eladott album producerei a legendás trió: David Foster, Humberto Gatica és Tommy LiPuma voltak. Az eredeti kiadvány az új felvételek mellett hagyományos kortárs popdalok feldolgozásait is magában foglalja. többek között George Gershwin, Cole Porter, Stevie Wonder és a Beatles dalait, valamint a többszörös Grammy-díjas sztár egyik legnagyobb slágerét, a „Home” című saját szerzeményt is.

A digitális mellett ezüst színű 2LP és 2CD formátumban is megjelenő jubileumi kiadás két eddig meg nem jelent számot is tartalmaz, köztük a 16 évesen írt „Just Like You”-t, mely
vibráló hangszerelésével és merész vokáljával minden bizonnyal klasszikus Bublé-számmá avanzsál majd. A másik újdonság pedig a melankolikus és nosztalgikus hangulatú „I’ll
Be Seeing You” című gyöngyszem. Emellett az új, ünnepi verzió további remixeket és élő felvételeket is rejt, valamint igazi fénypontoknak tekinthetők az olyan újonnan felújított
bónusz számok, mint a „Mack The Knife” és a „Dream A Little Dream Of Me” című örökzöldek.