15 évvel ezelőtt, 2009. július 9-én a pop királya – csupán 10 nappal a halálát követően – a brit albumlista élére állt “The Essential Michael Jackson” című zenei gyűjteményével.

Az album, amelyen Jacko legnagyobb slágerei kaptak helyet közel két hónapon át vezette az angol slágerlistát. Az album csak egyike volt annak a 8 lemeznek, amelyek Michael Jackson halálát követően kerültek be e Top 20-as mezőnybe.
Érdekes módon az Egyesült Államokban a “The Essential Michael Jackson” még a Top10-be sem jutott be, a 31. volt a legjobb pozíció, amit elért a Billboard Hot 200-on.

Az „Essential Michael Jackson” első, két lemezből álló válogatást eredetileg 2005. júliusában dobták piacra. Majd három évvel később, 2008 nyarán megjelent egy újabb, limitált kiadás, „Essential Michael Jackson 3.0” címen, amelynek része volt egy hét felvételből álló egy plusz lemez.
Ugyanennek a limitált kiadványnak az Egyesült Királyságban 2009. július 6-án, „The Hits” címen kellett volna megjelennie , ám Jackson halála miatt ez elmaradt. Ennek ellenére az eredeti válogatás így is visszatért a slágerlista élére.

A “The Essential Michael Jackson” album becslések szerint világszerte máig több mint 6 millió példányban kelt el.

Fotó: Paul Bergen/Redferns/Getty Images

2024.07.08. 16:00

Közel három évtizedes a Spice Girls bemutatkozó slágere

2024.07.08. 14:00

Festményt ihletett Justin Timberlake rendőrségi fotója

2024.07.08. 12:00

Elkezdődött a főszezon a balatoni hajózásban

2024.07.08. 10:00

Bon Jovi elkísérte a fiát a nászútra

2024.07.08. 08:00

Ezen a héten sem fogunk fázni - újabb hőhullám érkezik

2024.07.06. 10:20

Közel négy évtizede ünnepeljük a csókot

2024.07.05. 16:13

Vigyázzunk magunkra - vasárnaptól ismét hőségriasztás lép életbe!

2024.07.05. 14:00

Michael Jackson halála után is meghódította a slágerlistákat

2024.07.05. 12:00

Több meglepetés is érkezik a Roxette-től

2024.07.05. 10:00

Minden "egy rossz fejfájással" kezdődött - Jamie Foxx először beszélt titokzatos betegségéről

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő