Napjaink egyik legnagyobb könnyűzenei sztárja, Rihanna nem csupán két betétdallal gazdagítja A hupikék törpikék mozis bemutatkozását, de ő az egyik producer is, sőt a női főszereplőnek, Törpillának is ő kölcsönzi a hangját az eredeti változatban. A filmet a minap már nagy sikerrel bemutatták Annecyban az itt évente megrendezett animációs fesztiválon, ahol Chris Miller rendező beavatta a részletekbe a Collider munkatársát.

Miller először is elárulta, hogy A hupikék törpikék a kezdet kezdetén musicalnek indult a sok zene- és énekszám miatt, de aztán a stúdió úgy döntött, hogy egyedibb lesz a megjelenése, ha nem ebben a kategóriában fog versenyezni. Rihanna pedig azért van ilyen sok tekintetben jelen a produkcióban, mert szereti.

„Rihanna kétségtelenül a zenén keresztül érkezett A hupikék törpikékbe, miután a rá jellemző precizitással kitalálta, hogy pontosan mit akar – magyarázta Miller. – Nyilvánvaló volt, hogy most nem egy dalt fogunk előadni kicsit hosszabb lére eresztve, hanem történetet mesélünk, konkréten filmet csinálunk. És azért szólal meg szereplőként, mert a beszédhangja is fantasztikus, egy kicsit füstös, ami még izgalmasabbá teszi a karaktert. Rihanna színészként is őstehetség, és hihetetlen a humora. És persze amikor énekel, az már tényleg a szférák zenéje.”

Az énekesnő produceri működésének egyik vicces aspektusa az volt, hogy szerette volna, ha kicsit átdizájnolják Törpilla karakterét, hogy jobban kifejezze az ő egyéniségét. „Nagyjából egy évig csinosítgattuk Törpillát, nyirbáltuk itt, hozzátettünk valamit amott, aztán pontosan oda jutottunk, ahonnan elindultunk – folytatta Miller. – Kiderült, hogy mégis az eredeti változat lesz a legjobb, minimális változtatásokkal.”

(hazai bemutató: 2025. július 17.)

Fotó: Gilbert Flores/WWD via Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.18. 14:00

Harminchét éve hallgatjuk a Dirty Dancing zenéjét

2025.07.18. 14:00

Európai zenészek közösen kampányolnak az AI-rendelet betartatásáért

2025.07.18. 10:00

Ezeket a filmeket szerettük legjobban 2025 első felében

2025.07.18. 08:00

Huszonhét éves az „Armageddon: The Album”

2025.07.17. 12:00

Jennifer Lopez magyar vízre szomjazik

2025.07.17. 10:00

Emoji Világnap - apró ikonok nagy hatással

2025.07.17. 08:00

Érkezik az év leglátványosabb csillaghullása

2025.07.16. 15:04

Negyed százados a Coldplay első albuma

2025.07.16. 14:17

Janet Jackson 10 év után újra randizik

2025.07.16. 10:21

Harrison Ford megkapta első Emmy-jelölését

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő