A kultikus amerikai rockbanda a Mötley Crüe „Dogs of War” című felvétele az első szám, amivel hosszú idő után megörvendezteti a rajongókat. A dal nem sokkal azután érkezett, hogy a zenekar dobosa, Tommy Lee év elején bejelentette, hogy komoly kézműtétje után újra „visszakapta az életét”. Reméljük, hogy az új track csak a kezdet, és egy egész albumnyi új Mötley Crüe zene vár ránk.
A „Dogs of War” az első Mötley Crüe felvétel, amely már a zenekar gitárosa, Mick Mars nélkül készült. Mars ritka ízületi betegsége miatt 2021-ben visszavonul a koncertezéstől, és nem vesz részt többé a Mötley Crue turnékon sem, ám később személyes konfliktusokra hivatkozva kilépett a zenekarból is.
A „Dogs of War”-t a banda John5-al készítette, és immár az új kiadójuk, a „Big Machine Records” égisze alatt jelentette meg. Az új Mötley Crüe szám klippel együtt érkezett.
Fotó: Emma McIntyre/Getty Images for SiriusXM